2011. november 10., csütörtök

Büszkeség

www.fuup.net
 
Van már vagy két éve, hogy "szörfölgetés" közben betévedtem a Lótuszvirág Pagodába.
Mivel épp ráértem, kipróbálgattam a kártyákat, melyik mit mond?
Van köztük egy, amit csak félévente egyszer tanácsos húzni, aztán bármennyire is úgy érezzük, hogy az ott olvasottak nem ránk vonatkoznak, tűnődjünk el rajta alaposan. Úgy kb. fél évig.
Hát én még mindig tűnődöm rajta időnként...
Akkor azt húztam, hogy hiányoznak az életemből a valós, szerető kapcsolatok, és ennek nagyrészt a büszkeségem az oka. Hüledeztem, nem akartam elfogadni, de akkor hirtelen eszembe jutott, hogy előző nap kaptam egy "tibeti tesztet", amelyben többek közt állatokat kellett sorrendbe rakni /talán: kutya, disznó, tehén, tigris, juh?/, és én a tigrist tettem első helyre. Ebből kiviláglott, hogy alapvetően büszke vagyok. Mivel rövid időn belül kétszer is találkoztam az információval, a szinkronicitás miatt figyelni kellett rá.
Viszonylag hamar rájöttem, hogy bizony a büszkeségem volt az oka annak, hogy az életem felét leéltem egy olyan kapcsolatban, amiről hamar kiderült, hogy számomra megalázó, de a büszkeségem megakadályozott abban, hogy ezt elmondjam az apámnak - aki ezt előre látta - meg a többieknek is. Inkább benne maradtam, lassan elvágtam a barátaimhoz kötő szálakat, aztán majdnem még a családomhoz kötőket is. Hogy nem sikerült teljesen, az csak rajtuk múlott.
Megkérdeztem embereket, hogy ők hogy látják? Büszke vagyok én? Voltak igenlő válaszok. Én erőnek, tartásnak gondoltam, azt hittem, kedves, közvetlen, megértő vagyok...
Aztán most az éjjel rájöttem még valamire: ha valaki mindig csak adni szeret, az is a hatalom gyakorlása, csak rejtett formában. Nagyon nehezemre esik kérni, segítséget elfogadni. Ha én vagyok abban a helyzetben, hogy adhatok, akkor bizonyos szempontból előnyösebb a helyzetem. Meg kell tanulnom elfogadni, segítséget kérni, kapni anélkül, hogy adni tudnék cserébe bármit is. Engedni, hogy kényeztessenek, hogy pl. ne kelljen két percenként figyelmeztetni magam egy masszázsnál, hogy lazítsak. Lebontani azokat a láthatatlan védőfalakat, amiket magam köré vontam, és büszke várkapitányként álltam a bástyán. 
Hogy mi mindenre jók ezek a kártyák! Ki hitte volna?

7 megjegyzés:

  1. Hmmm.. Érdekes gondolatok, és bizony az utolsó bekezdésben írtak, tükröt tartottak elém, mintha magamra ismertem volna. Kíváncsivá tettél, azt hiszem én is ellátogatok a Lótuszvirág Pagodába.

    VálaszTörlés
  2. Hát, Lili jó utat befelé! :) Kíváncsi vagyok, ki jön Veled szembe.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jo iras Kati!

    A leirtakbol ram is sok igaz, elismerem magamnak, de en megis a buszkeseget egy bizonyos szintig erenynek tartom, megha nem is ert ezzel mindenki egyet.Mivel nemesebb, vonzobb egy teljesen tartastalan ember? Ha valaki nem menekul azonnal abbol, amit valasztott, es az derul ki , amit leirtal, es felmered, hogy megalazo, tudataban vagy, akkor en nem teged latlak ertektelennek.

    Az elfogadassal jaro nehezseget sok embernel megtapasztalom, nekem is bajom van vele, kerni meg abszolut nem megy.Pedig tudom, hogy nagyon serto lehet egy ilyen viselkedes.Ilyenkor kiderul, mennyi mindent kell az embernek tanulni, naponta.

    A Pagodaban en is vendeg leszek:)

    szep hetveget, puszi!

    VálaszTörlés
  4. Ágnes, nem ostorozom magam ezek miatt a dolgok miatt, hanem felismerem, tudatosítom, elfogadom ezeket a tulajdonságaimat, így felismerem, ha legközelebb élek velük. Ezek nem "rossz" tulajdonságok, csak akkor válnak azzá, ha túlsúlyba kerülnek. Ezek azok a lépések az önismeret útján, amelyekkel közelebb kerülök valódi önmagamhoz, ahhoz képest, amit magamnak hiszek. Hát, ez most elég magasztosra sikeredett, de már mindegy! :)
    Neked is jó hétvégét, kellemes Pagodázást! :)

    VálaszTörlés
  5. Csodás gondolatok. Szeretek az általad tartott tükrökbe pillantani :)

    VálaszTörlés
  6. Tükörvilág... Ahogy Intuitív ráérzett:
    "A teremtőmnek nem volt más dolga, mint megalkotni a tükörrengeteget, ami millió másolatot hozott létre saját képéből, a torzító tükrök segítségével pedig elérte, hogy ne lehessen egyértelműen felismerni őt a mások alapján. Így olyan érzése van, mintha sokan lenne, ezért nem unatkozik...
    /Lásd: Agyszüleményeim/Más, mint másolat/

    VálaszTörlés