2011. március 2., szerda

Nagy lépés

http://akratic-behavior.blogspot.com/
 Nincs mese, folyamatosan szembesülni kell a választásaim következményeivel. Egész jól tudok üldögélni a babérjaimon, gyűjtögetni az információkat, amivel ugye "építem magam", és időnként elégedetten megveregetem a vállamat az "elért eredmények" okán. Aztán ijedten nézek ki a kuckóm ajtaján, mikor bekopogtat a következő Döntési Lehetőség, aki szeretné látni és láttatni velem, hogy valóban részemmé vált-e a megtanult anyag, vagy csak a szám jár?
Azt tanultam az utóbbi időben, hogy azt kell csinálnom, amit valóban szeretek és úgy hiszem tudok is, amiben örömömet lelem, amiben fejlődök és kiteljesedek és úgy vélem, hogy mások segítségére is lehetek. Ez mind gyönyörű, csak egyenlőre/még mindig nem tudok belőle megélni. Ezzel szemben választhatom azt, hogy betanított szalagmunkára mehetek minimálbérért két műszakban, az ezzel járó "biztonsággal" csatoltan.
Meg merem-e élni azt, amiben hiszek? Mennyire hiszek benne? Mennyire önbecsapás azt hinni, hogy szükség van arra, amit én tudok?
Tudom, hogy olyan, hogy "biztonság" nincs. Tudom, hogy minden álom akkor tud csak megvalósulni, ha megtesszük felé az első lépéseket. Miért hiszem azt még mindig, hogy nem rajtam múlik minden? Miért olyan nehéz ezt elengedni?

8 megjegyzés:

  1. Aztan vannak almok, amik soha nem valosulnak meg, de nem baj, a mienk akkor is.
    A biztosat nehez felcserelni, a bizonytalannal, en eppen ezert sokaig otvoztem.Pl nappal dolgoztam, hajnalban tanultam, este meg iskolaban..a hajnal haromkor ebredest az almaim hoztak ki belolem, de ahhoz, hogy elerhessem nekem is kellett a biztonsag megtartasa egy ideig.
    Van aki csak megy halad az arral, es hol boldog, hol nem.
    Szerintem a legfontosabb az, hogy almok maradjanak mindig, azok eltetik az embert, ha beteljesulnek, ha nem.

    bocsanat, hosszu lettem.:)

    VálaszTörlés
  2. Minden nagy és jelentős lépést vagy nagyon hosszú töprengés, vagy egy villanásnyi elhatározás előz meg. Itt nincs középút.
    Teóriák vannak az álmokkal kapcsolatban. Karen Blixen szerint Isten néha azzal büntet bennünket, hogy teljesíti az álmainkat. Az enyém pedig, a beteljesületlen álmok a legszebbek, mert megmaradnak álomnak. A valóság néha nem a kedvünkre való, azért is nyúlok bele a képeimbe :)

    VálaszTörlés
  3. A helyzet az, hogy a bizonytalannal már jó régóta együtt élek, de most még bátrabbnak kellene lennem, és hinni magamban. Azt hiszem belevágok... Ágnes, bizony az is benne van a pakliban, hogy áldozatokat kell hozni.Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket, még akkor is, János, ha büntetésként éljük meg, ami bizony előfordul!
    A beteljesületlen álom, amiben életem során egész idáig téb-láboltam, lehet hogy egyszerűen gyávaság, és csak attól szép, hogy annak hazudjuk, miközben tudjuk, hogy kamu, és a könnyebb út.

    VálaszTörlés
  4. Libuc, nem végeztél véletlenül agykontroll tanfolyamot? Sokat segíthet a hiedelmeink lebontásában, illetve újak kialakításában.

    Én azt tapasztaltam az életem során, hogy egy dolgot kell elengedni: azt hogy latolgassuk, mi lesz az eredmény. Tegyük meg, ami rajtunk múlik, vagyis higgyünk magunkban és cselekedjünk eszerint, a többi úgysem rajtunk áll. A többit el kell engedni. Hogy egy zen mondással éljek: ami jön fogadjátok, ami megy, engedjétek. Ennyi az egész, mondák a zen bölcsek. :)
    Tudom hogy ma nagyon divatos a vonzás törvénye, meg azt hinni: bármit megtehetünk és elérhetünk, de ez szerintem nem egészen így van. Egyrészt igen, mert valóban döntenünk kell és valójában minden, de minden a hiedelmeinken múlik. Amiket nem is ismerünk. De megláthatók és átalakíthatók. Mégis, van olyan is hogy sors, karma, isteni vagy felsőbb vezetés, ami miatt nem mindig azt az eredményt kapjuk, amit vártuk. Viszont mindig azt kapjuk, ami számunkra a lehető legjobb, leg építőbb. Egészen a teljes szatoriig, mert abban meglátjuk és megértjük: valóban mindent mi teremtettünk. Az akadályainkat is és az isteni ehhez teljes szabadságot ad. A szatoriban megértjük, hogy valójában Isten mondja ki nekünk: legyen meg a te akaratod. :)

    A lényeg az szerintem, hogy tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll, aztán az isteni is megteszi, ami meg őrajta áll. Társastánc ez, ketten járják: az Élet és mi. És az Élet vezet, így nem mindig az a lépés jön, amit várnánk. A tánc a fontos. A játék. :)

    Van a kis hercegben az a híres mondat, tudod: hallgass a szívedre. Legbelsőbb vágyaink, a szívünk szenvedélye az,a mi vezet. Sosem a fejünk. A szív tudja a helyes irányt. Bár sokszor pusztuláson és romok között halad, de enélkül nincs újjászületés.

    Bocs a hosszú kommentért. :)

    VálaszTörlés
  5. Duende, örülök a hosszú kommenteknek, mert azt jelentik, hogy mások is gondolkodnak a felvetett témán! :) Valószínűleg folytatni is fogom a téma boncolgatását, mert mindhármótok gondolatai többet igényelnek néhány közömbös válaszreakciónál. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Bocs, én töröltem mert még egy valami esembe jutott...

    A lerövidített, koncentrált változata a kommentemnek: akármennyit is gondolkodjunk, bármit is tegyünk, semmire sincs garancia! :) És ez az egy az, ami biztos.

    Mert az élet misztérium. És ha azt hisszük, hogy csak akarnunk kell, meg változnunk kell, meg optimistának lenni és hasonlók, akkor lebecsüljük ezt a misztériumot.

    És ha lebecsüljük a csodát, elbújuk előlünk. Láthatatlan marad.

    Fontos az optimizmus, az önismeret, és hasonlók. De ezek végül is csak megküzdési stratégiák. És bármilyen stratégiát is alkalmazzunk, az élet minőségén, azon, hogy egy ki- és megismerhetetlen csoda, mindez nem változtat.

    VálaszTörlés
  8. Az utolsó bejegyzésed remek zárás! Ám éppen ettől szeretjük ezt az életnek nevezett játékot olyan nagyon, mert sok mindent mondhatunk rá, de hogy unalmas lenne?!...

    VálaszTörlés