2010. július 18., vasárnap

Befogadás és kirekesztés

Kecskeméti Dorottya alkotása

Általam nagyrabecsült és szeretett rokonom, Péter felsorolta, hogy  csak a családunkon belül, hányféle nép génjeit hordozzuk, így aztán fölösleges magyarkodni, mert olyan, hogy tiszta magyar nincs.
Nekem ez a megjegyzés éppen kapóra jött, mivel azóta is foglalkoztat a gondolat, hogy folytatom a magyarsággal kapcsolatos témát.
Valóban nagyon sok népből vagyunk összerakva. Épp ez adhatná az erőnket is, mint ahogy évszázadokon, évezredeken keresztül így is volt. Befogadó nép vagyunk /vagy voltunk?/, az Arvisura is ezt erősíti meg.
Az Arvisura szellemiségéről vitatkozni viszont csak akkor lehet, ha valaki veszi a "fáradtságot", és elolvassa.
A magyarság és a magyarkodás roppant nagy és szerteágazó kérdéskört jelent, ezért is nehéz hozzányúlni. Hol is kezdjem?
Előre leszögezem: számomra minden, ami nem az elfogadást, befogadást, az egységet, az EGY-et támogatja, eleve esélytelen. 
Mindig a megválaszolatlan kérdések késztetnek keresésre.
Pl. Miért van az, hogy míg más népeknél teljesen természetes és helyénvaló az egészséges nemzeti öntudat, nálunk minimum gyanús, ha nem félelmetes? Nézzünk körül a világban: ki merné szemére vetni a franciáknak, cseheknek, lengyeleknek, osztrákoknak, - de sorolhatnám bármely nem Európai népet is -, ha felvállalják nemzeti hovatartozásukat? Az amerikaiakról nem is beszélve.
Tőlünk miért kell félni? Számunkat tekintve igazán nem vagyunk jelentősek a világ lakosságához mérten. Mégis ott vagyunk az élvonalban, akár a tudományt, akár a kultúrát, vagy a sportot nézem.
Miért utálnak minket a szomszéd népek? Vagy nem is, csak éppen működik a jól bevált oszd meg és uralkodj módszer, és ha így van, ki működteti?
Hová tűnt az a szerves tudás, ami még 2-3 emberöltővel ezelőtt is folyamatosan jelen volt, amit a szülők, nagyszülők adtak át a gyermekeiknek arról, hogy kik is vagyunk? Honnan jöttünk, és hova tartunk?
Mikor változott meg minden, és miért?
Folyt. köv.

4 megjegyzés:

  1. Mikor kezdődött? Talán már Levédiában...

    Nálunk az lehet a legfőbb probléma, hogy a nemzeti jelképeket mindig valamilyen politikai baromság előtt sorakoztatjuk fel. Van egy régi mondás, vagy talán Moldova írta? A magyar hátán szántani lehet, ha az eke nemzeti színű.
    Ez azonban vissza is fordul, mert elég régóta valamilyen értékmérő az, hogy mikor veszed magadra a zászló színeit, és ezzel be is határolnak valahová. Az egyik oldal ide, a másik oda.
    Mintha ezen múlna valami, és nem azon, hogy egy hosszabb külföldi tartózkodás után megcsikkan-e benned az öröm, vagy kicsordulnak-e könnyeid, amikor átléped a határt.
    Van nekem egy idekapcsolódó bejegyzésem, még tavalyról:
    http://vajdus.blogspot.com/2009/04/aprilis.html

    VálaszTörlés
  2. Igen olvastam a bejegyzésedet, gondoltam is, hogy ezzel nem fogok jó pontot szerezni Nálad, de nem is ez a célom. Szeretném, ha mások is elgondolkodnának arról, hogy miért hárítunk azonnal zsigerből, ha a "nemzeti" szóba kerül. Nem is merünk a dolgok mögé nézni, nem is akarunk belekerülni ezekbe a zavaros ügyekbe, meg sem akarjuk nézni, hogy mi is van a látszat mögött. Én is így voltam, sokáig, és most sem könnyű ezekről beszélni, de úgy érzem, fontos. Való igaz, felhasználták a jelképeinket, bemocskolták a valamikori tiszta jelentéstartalmat, de attól még érdemes volna megismerni az eredetit!

    VálaszTörlés
  3. Ugyan Kati! Miért szereznél ezzel rossz pontot? A bejegyzésem se a nemzeti jelképek ellen szól, hanem a rosszul viselők és manipulátorok ellen. Tudod, olyan ez, ha rád erőltetik a kedvenc kajádat, ha kell, ha nem előbb-utóbb megcsömörlesz tőle. Nekem elég, ga a szívem trikolor, elég, ha vigyázzba vágom magam a Himnuszra, elég, ha érzem a lelkemben a kavargást, amit okoz, elég, ha örülök a magyar sikernek, de ha a brahiból Nagy Magyarországos, nemzetiszín egyveleggel találkozom, kénytelen vagyok sandán nézni a viselőjére.
    Egy nap teszem ki a lelkemből a galléromra a három színt, március 15-én.
    Kíváncsian várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  4. Természetesen egyetértünk. Csak most én a befeléről beszélek és nem a kifeléről. :) Ha odabent helyükre kerülnek a dolgok, akkor a külső világ már kevésbé fontos.

    VálaszTörlés