Ordoszi hun korona
A magyarságom először Lengyelországban tudatosult bennem, '76-ban, amikor meglepve tapasztaltam meg a lengyelek magától értetődő hazafiságát, és a magyarokhoz fűződő testvéri szeretetét. Akkor borzongatott meg először egy semmihez sem hasonlítható érzés. Éjszaka volt a varsói kempingben, mi pedig lengyel barátaink kérésére énekeltük a himnuszunkat. Szép volt.
Aztán sok év múlva egy kolléga a kezembe adta féltett kincsét, az Arvisura két tekintélyes kötetét, és ezzel az életemet is új irányba fordította. Lenyűgözve olvastam, mint egy tündérmesét, mégis azzal a biztos tudattal, hogy az abban leírtak igazak! Mennyire másról szól ez a történet, mint amit velünk tanítanak mind a mai napig nyugati szemléletű történészek! Az Arvisura annyit jelent: igazszólás. Tökéletesen egymásra épülő, egyértelmű ősi emlékek, megőrzött tanítások. Örök hála Paál Zoltánnak, az Arvisura rovójának, a Vízöntő korszak Beszélőjének.
A könyv a Püski kiadó gondozásában jelent meg:
A könyv a Püski kiadó gondozásában jelent meg:
A fenti, ősi koronáról és az Arvisuráról itt olvashattok:
Ha már koronáról beszélek, nem hagyhatom ki a magyar Szent Koronát sem, aki szintén nem közönséges ékszer.
Köszönöm ezt a bejegyzést! :)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ez ügyben /is/ találkoztunk! :)
VálaszTörlésAkár bővebben is beszélhetnénk róla!
Annyi közöm van az egészhez, hogy édesapám Balogh Géza volt. Talán Arvisura kapcsán hallottad a nevét. Paál Zoli bácsi meg ebből kifolyólag családi barát. :) Csak épp aznap került fel ez a bejegyzés, amikor - ezért örültem meg neki annyira.
VálaszTörlés