2010. június 25., péntek

Megfelel?


Gyanútlanul jövünk a világra. Öntudatosan, bizalommal telve, abban a hitben, hogy önvalónkért szeretnek minket.
Aztán lassan, lépésről-lépésre megtanuljuk, hogy csak akkor vagyunk szeretve, ha megfelelünk. Mindig éppen annak, akivel kapcsolatba kerülünk. Hihetetlen mennyiségű energiánkat pocsékoljuk el arra, hogy megfeleljünk.
Tegyünk egy próbát!
Állj a tükör elé, nézz a szemedbe, és mondd magadnak:
SZERETLEK ÉS TISZTELLEK AZÉRT, AKI VAGY!
Ha nehezedre esik megtenni, érdemes elgondolkozni rajta, hogy hol tartasz, és mi juttatott idáig?
Amikor én megcsináltam ezt a próbát, már csak nyomokban emlékeztettem egykori önmagamra.
Másfél évtizede, hogy próbálom újraépíteni magam a megtalált darabkákból. Az is lehet, hogy amit építek, az teljesen új.
Csodálatraméltó vagyok! 
Mind csodálatra méltóak vagyunk!

6 megjegyzés:

  1. Nehéz erre mit írni. Tenni kell...

    VálaszTörlés
  2. Megpróbáltad? Érdekes tapasztalás...

    VálaszTörlés
  3. "Elmondok egy mesét, ami nagyon jól kapcsolódik ehhez. Talán ismeritek is. Egy Andersen-mese. Van egy gonosz ördög. Az ördög egy olyan tükröt készít, amelybe ha belenéz valaki, aki jó, szép és igaz, akkor nem mutat semmit. Ha pedig egy pici hibája is van, azt felnagyítja. Na, az ördög elkészíti ezt a tükröt, és hihetetlenül élvezi, hogy az emberek egyre másra borzadnak el attól, ahogy belenéznek ebbe a tükörbe. Ez anynira tetszik neki, hogy ördögiskolát alapít. Az ördögiskolának megtanítja, hogyan kell ilyen tükröt készíteni, hogy minden ember életét megkeserítsék. Nagyon élvezik. És akkor az ördögök hatalmas hahotázások közepette viszik fel az égbe ezt a tükröt, egymás kezéből tépkedik ki, és eltörik. Leesik a földre. Azt mondja Andersen, ennek a tükörnek a darabjai belehullanak az emberek szemébe. Ezekből a cserepekből készítik az ablaküvegeket, amelyeken át a világot látjuk, szemüvegeinket, melyen át a másik emberre és önmagunkra nézünk."

    (Pál Feri atya - előadásrészlet)

    VálaszTörlés
  4. Két féleképpen tudok erre válaszolni.

    Az egyik egy Karinthy idézet:
    "...és ami a legfőbb, hogy valóban létező erényeinkre nem szoktunk sokat tartani, de a nem létezőkre annál kényesebbek vagyunk."

    Miles Davis, kicsit zeneileg, de átvitten is értelmezhetően:
    "A zsenit az különbözteti meg a profitól, hogy képes a hibázásra."

    A magam olvasatában: a hibáink sokkal inkább jellemeznek, mint az erényeink. Igazán arról mondhatjuk el, hogy szeretjük, akit a hibáival együtt szeretünk. Számomra a hibátlan emberek gyanúsak és unalmasak :)

    VálaszTörlés
  5. Nincs is hibátlan ember... :))
    És ha lenne is, valóban gyanús és unalmas lenne. :)

    Ahogy Jung mondotta volt: a tökéletességet soha nem érhetjük el. De teljesek lehetünk, mert a valódi tökéletesség nem más, mint teljesség.

    Amiről Libuc írt, s amiről Andersen is a meséjét írta, az egy kicsit más talán. Andersen az önszeretet teljes hiányáról ír, és arról, az milyen pusztító. A Dalai Láma sokat szól az együttérzésről. Hogy milyen fontos. Legelsősorban: önmagunkkal szemben.

    Amiről Te írsz János, abban már - szerencsére - benne van az együttérzés: úgy szeretni, hogy teljesen. Összességében önmagamat, a másikat.
    Libuc az ehhez vezető gyakorlatot írta le, ha jól értem.

    VálaszTörlés
  6. Duende, jól értetted!
    János, nem akarok tökéletes lenni, mert az vagyok! :) A hibáimmal együtt, amiket elfogadok és szeretek. Mivel így van, egy másik embert is könnyebben el tudok fogadni, szeretni, a gyarlóságaival együtt. Örülök a reagálásaitoknak, köszönöm!

    VálaszTörlés