A katasztrófa teljesen váratlanul tört rá az ott élőkre, és kivédhetetlen volt. Minden, ami addig az otthont, a biztonságot jelentette, szinte nyomtalanul eltűnt a föld színéről, nagyon rövid idő alatt. Az ismeretlen erő gyakran tövestől tépte ki a lakóhelyeket, volt, hogy lakójukkal együtt a levegőbe repítette, majd valahol újra a földre dobta. A pusztítás nyomán gyakran a föld is föl-fölszakadozott. Sokan eltűntek, a megmenekülők értetlenül és kábán néztek körül a pusztaságban.
Próbáltam segíteni nekik szellemi közvetítés által, hogy félelemre semmi ok! Minden azért történik, hogy valami sokkal szebb, tökéletesebb jöjjön létre a terv részeként.
Ebben az évben még nem volt időm a ház végi terület rendbetételére. Sűrűn benőtte az ibolyalevél, a folyófű, a rózsa mellett vadhajtások törtek a magasba. Kitisztítottam mindent, ami nem volt odavaló. Majd, ha az idő megengedi, felkapálom, és virágpalántákat teszek bele. Szegény rovarok, csigák, giliszták, bocsi!
A Teremtő is így művelheti saját birtokát.
Igen, sokszor nem gondolunk bele abba, hogy ami nagyságában végtelen, az kicsiségében is az. Ha kinyomunk egy makeszt az állunkon, vajon hány miniatűr naprendszert semmisítünk meg? Valami, vagy valaki, akinek a részei vagyunk kitépte egy szál haját, vagy csak kifújta az orrát.
VálaszTörlésEzzel együtt, nem az eső, meg a zegernye idő az ami jelen pillanatban aggaszt, mert el vagyok vele. Sokkal inkább az, amit okoz...
Vagy ami okozza?! Vagy mindkettő. Ez a kis írásom valóban arról szól, hogy pont úgy érzem magam, mint valami kiszolgáltatott apró élőlény. Mint az egyik azok közül, amelyiknek tegnap korszakváltása volt. De nem mindig érzem ezt, és ez vigasztaló!:)
VálaszTörlésMivel kiszolgáltatott, apró lények vagyunk, csak kevesen tudjuk magunkról, ezért gyakoroljuk kevesen az alázatot...
VálaszTörlés