2010. április 21., szerda

Mire volt jó a Beatles?


Valamikor, sok évvel ezelőtt, arra jutottam, hogy az embereket három csoportba lehet osztani.
Vannak az "úttörők", akik valóban olyan  utat taposnak ki, ahol előttük még senki sem járt. Szerintem ők a legkülönlegesebbek, olyan hozott képességekkel,  melyek által "le tudják hozni" a szellemi szinten már meglévő információt. Érzik az idők szelét. Sok esetben rombolnak, felrúgják az addigi szabályokat, és felmutatják az új értékeket. Csak nagy vonalakban építkeznek, kijelölik a főbb "csapásirányokat".
A második csoportba tartozók azok, akik kidolgozzák a finom részleteket. Belakják, komfortossá, könnyen emészthetővé teszik az új dolgokat a többi ember részére. Kiépítik a teljes rendszert, lecsiszolják az éles, sértő sarkokat. Megtanulnak kihasználni minden új lehetőséget, és a többieket is megtanítják rá.
A harmadik csoport lényegében az összes többi ember.
Az első csoportba tartozik Lennon, a másodikba McCartney.
A Beatles valami újat hozott le. Ki tudná megállapítani, hogy mikor is változott át egyszerű, dallamos slágereket gyártó együttesből világfelforgatóvá? Amikor már egy világ figyelt rájuk, egyszerre azt mondták: minden amire szükséged van, az a szeretet. Szeress, ne háborúzz! Aztán szétváltak útjaik. Lehet, hogy csak elindítottak valamit, és nem dolgozták ki a részleteket, ám meglehet, nem is ez volt a dolguk.
http://www.youtube.com/watch?v=Nh7D2g5v-Sg

3 megjegyzés:

  1. Hát nem, Anglia fenekestűl való felforgatása, a konvenciók lerombolása, és az út megnyitása valami emelkedettebb, a progresszív zenei irányzatok felé.
    Valahogy úgy lehet őket jellemezni, mint a Phillips-et az elektronikában. Egy csomó jó dolgot ők találnak ki, amit mások aztán tökélyre fejlesztenek.
    Ami előtt azonban megnyitották az utat (Beatles) azokon már nem nagyon volt mit tovább fejleszteni, mert tökéletes lett.
    A Beatles legalább olyan fényesen csillogó név a maga területén, mint a Phillips (a maga területén).
    Ezzel nem lekicsinylem őket, csak besorolom.
    Egyébként, mostanában hallgatom magam rogyásig tele Beatlesszel, de az Obladikolásaikat mereven átlépem. Van ott gyöngyszem más elég.

    VálaszTörlés
  2. Na, és mit szólsz a csoportfelosztásomhoz?

    VálaszTörlés
  3. Megmondom, engem igazán a harmadik csoport fogott meg. Persze későn jutottak el az olyan remekek, mint a Lucy... meg a Northern Song, stb. Akkor már Hendrixet, meg Creamet hallgattam ész nélkül. A Sárga tengeralattjáró film ébresztett rá a Beatles értékére, no de mikor láthattuk először???

    Úgy vagyok vele, mint a tradicionális blues-zal. Nem volt alkalmam előbb hallani Robert Johnsont, Muddy Waters-t, Champion Jack Dupree-t, stb., mint a Creamet, a Humble Pie-t vagy a Stones-t. Akkor már nekem ezek jelentették a bluest, hiába voltak nagyok, talán nagyobbak az elődök...
    A klip viszont zseniális!

    VálaszTörlés