Oldozás

A "Sztárom a párom"-ban van egy jelenet: a főhős találkozott valakivel, aki mélyen megérintette, majd úgy tűnt, végleg el is veszítette. Megy az utcán, nap mint nap a munkahelyére, közben évszakok követik egymást, gyermekek születnek, emberek jönnek-mennek, költöznek, meghalnak. Minden változik a külső világban, de hősünkben minden változatlan, bár ő úgy hiszi, hogy mindenen túl van már. Hogy mégsincs így, az csak akkor derül ki, mikor újra szembesül a problémával, vagyis a nő, aki nyomot hagyott benne, újra felbukkan.

Tanulságos mozzanat. Minden ugyanúgy működik. Amíg nincs kisütve a feszültség, amíg nincs lejátszva a játszma, megoldva szituáció, addig újra és újra ugyanolyan sőt egyre nagyobb erővel kényszerülünk szembesülésre, a probléma átlényegítésére. Át kell mosni magunkon, meg kell élni, fel kell oldani, le kell zárni, meg kell bocsájtani a másiknak, vagy magunknak.

Addig nincs felodozás.

Fölfelé

 

Ha elfogy az út, akkor irány az ég! :-)

szakadék

Szóval ez már a szakadék széle... Vagy, ha szerencsés vagyok, akkor a híd eleje. Azé a hídé, amelyik mögött úgy omlik le, és szét a hátra hagyott út, mint a rajzfilmeken. Ha valóban ennyi volt a játék, akkor mostanra a mátrix lebontása programozva, az ENTER lenyomva.
Ennek tudatában kétféle alapgondolatom van. Egyrészt: hihetetlen, hogy az emberiség nagy része tudomást sem akar venni arról, hogy mi történik körülötte és vele.
Másrészt: ha idővel nem engem igazolnak a hiedelmeim, hanem kiderül, hogy mindez csak egyfajta menekülés, vagy elmebaj?
Nem tudom, melyik az ijjesztőbb variáció? Ha megindul a föld mögöttem, vagy ha megmarad ilyennek, amilyen most...

minimal

Meg kell tanulnunk mindenben megtalálni a szépséget! Mert mindenütt ott van, csak nem is használjuk az érzékeinket. Megyünk az utcán, a fejünkben dörömbölnek a gondolatok, az elfojtott indulatok, a ki nem mondott mondatok. Megoldatlan helyzetekre számtalan nemlétező variációt lefuttatunk, aggódunk, pánikolunk, versenyt futunk a nemlétező idővel. Elfutunk a szépségek, az élet, az igazán fontos dolgok mellett. Már régen elfelejtettünk rácsodálkozni a bennünket mindenhol körülvevő gyönyörűségekkel teli világra.

Nincs fontosabb, mint az a pillanat, amit éppen élsz!

Csak ami most van, az a valóság, soha nem volt és soha nem lesz újra!

Föld a cseppekben

Találtam ezt a fotót
/és még sok fantasztikusan jót /, és persze tűnődni kezdtem... Vajon milyennek is képzelem el a születő Új Földet? Hogyan hathatják át egymást a dimenziók? Hogyan lehetne érzékelni a folyamatot? Elalvás előtt hagyom, hogy alkossa meg magát a tér körülöttem, hogy színek és mozgások ébredjenek, de egy határon túl nem jutok. Talán nagyon akarom. Emlékszem, mikor jó tíz éve olvastam Steinert a Föld különböző ciklusairól, mennyire abszurdnak és érthetetlennek találtam. Most személyesek részt veszek egy új születésben. Ha minden jól megy :-)...

-->

2010.01.27.

RÉ-Vész

Mit viszel Magaddal a Végső Mérés Idejében?

Készíts listádat, de vigyázz listád csakis örök értéket mutathat.

A lineáris idő Most pillanatától számítva a 99. napon elindul a HaJó, melyet az örök Ré-vész vezet.

A 99 nap minden pillanata lehetőséget ad az örök érték feltárására SZívedben.

Átfordító Erőként áramlanak a Központi Mag Hangjaként az Erőhatások, melyek csakis a SZívedben MegErősödve érnek Lényed  bizonyosságában.

Minden pillanatot figyelemmel tölts, bizalommal érlelj és szereteted hasson át, mert eljött az IDŐ.

Csakis a LélekJelenlét számít, az a Tér amit megtöltesz örök értékkel.

Csendben, nyugalommal érleld lelked virágait.

/Baranyai Zsuzsanna/ 

Városok ll.

Ezt a képet "véletlenül" találtam és most azért tettem fel, mert egy meditáció után szikrázó fehér-ezüst lapított piramis- formákat láttam a horizonton magasodni. Tudtam, hogy nem az Egyiptomi piramisok, hanem valami más, amit "látok". Most, hogy ezt megtaláltam, úgy érzem, akár ezek is lehetnének. /Bár nem lapítottak. :-)/

http://hg.hu/cikk/epiteszet/5767-format-olt-a-jovo