alittlepeaceandkarma
Sok okosságot írtunk le, mire Artemis rákérdezett, hogy mi éljük is azt, amiről beszélünk, vagy csak a duma van? Na jó, nem így kérdezte, / :) / én sarkítottam ki, de teljesen jogos a kérdés.
Ami engem illet, azt kell mondanom, hogy igen, már élem is amiről beszéltem: a létörömöt / ahogy végül is definiáltuk a boldogságot /, de ez nem volt mindig így!
Vannak emberek, akik olyan mentalitásúak, hogy hajlamosak az élet szebb oldalára figyelni, én sokáig nem ilyen voltam . Talán kora gyerekkoromban még igen, de aztán...
Úgy éltem meg az életemet, hogy az csalódások sorozata. Egyre szerencsétlenebbnek éreztem magam, áldozatként vergődtem a kapcsolataimban, lassan feladtam egykori önmagamat. Kilátástalannak éreztem, hogy valaha ebből a magamhúzta bűvös körből ki tudok lépni. Bekopogott hozzám a depresszió, eleinte rövid időre, aztán egyre erőszakosabb lett, tovább maradt és egyre mélyebbre húzott.
Állítólag születésünk előtt jeleket hagyunk magunknak, amik emlékeztetni fognak életünkben a megfelelő időben, hogy ráébredjünk, kik is vagyunk és miért jöttünk. Ki tudja, talán így van.
Jön egy ember, egy könyv, egy történés, és ha az ember figyel, vagy szerencsés, egyszer csak rádöbben, hogy nem az életét éli, vagy nem úgy, ahogy kellene.
Így tettem fel én is a kérdést: ki vagyok én? Mi dolgom van a világban? Miért nem érzem jól magam a bőrömben?
A legfontosabbnak azt tartom, hogy ismerjük meg magunkat, leltározzuk fel jónak és rossznak tartott tulajdonságainkat, bányásszuk ki az idők mélyéből, hogy honnan vannak ezek az önmagunkkal kapcsolatos megítéléseink? Ismerjük meg a szüleinket, testvéreinket, barátainkat, szerelmeinket, járjunk a végére kitől mit tanultunk? Ha megismerjük magunkat, megtanuljuk szeretni, elismerni, megbecsülni azt akik vagyunk. Ez persze egy folyamat, de szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon bennünk a stabilitás, a középpont, a harmónia.
Ha ezek megvannak, akkor már azt is tudjuk, hogy a boldogság nem kívülről jön, hanem bennünk van.
Mivel bennünk van, nem függünk senki mástól, sem embertől, sem körülménytől, mert nem számít!
Bármikor rendelkezésünkre áll a tér, ami bennünk van, az "otthon", az "élet vize", - ahogy Duende mondja - ahol bármikor feltöltekezhetünk. A világ körülöttünk olyan, amilyen, azon nem változtathatunk. Csak magunkon, a világhoz való hozzáállásunkon változtathatunk.
Természetesen az élet most sem folyamatos eufória. Vannak nehezebb időszakok, van hogy kibillent valami az egyensúlyomból, hogy lehangolt vagyok, vagy eluralkodnak rajtam a kiszabadult érzelmek, de már máshogy élem meg. Nem azt érzem, hogy tehetetlenül hányódok, hanem a kezemben van az erő, amivel én irányítom az életem. Néha azzal, hogy cselekszem, néha azzal, hogy elfogadok egy helyzetet, néha azzal, hogy megszenvedem amit meg kell. Az életünket azért éljük, hogy tapasztaljunk általa, jót, rosszat vegyesen. Senki nem ígért mást, sőt azt hiszem, hogy mi választottuk a megélendő sorsunkat, a megtanulandó feladatokat.
A világ mérhetetlenül sokrétű. Megtehetem, hogy arra fókuszálom a figyelmemet, ami csodálatos benne.
Amire figyelek, annak energiát adok, vagyis azt erősítem. Ezért távol tartom magam a média által ránk zúdított rémhír-özöntől, a szappanoperákban felnagyított drámázásoktól, az agressziót nyíltan propagáló gyilkolászós esti filmektől, a politika szemfényvesztésétől, az emberek egymásra uszításától. Tegye mindenki, ahogy jónak látja, szíve joga! Én nem teszem. Nem dugom homokba a fejem, a fontos történésekről tudok, csak nem veszek részt az iszapbirkózásban. Igyekszem azzal foglalkozni, ami szerintem a világ javára lehet, még akkor is, ha látszólag jelentéktelen. A környezetemnek és a világnak is egyben, akkor teszek a legjobbat, ha kiegyensúlyozottan, "boldogan" élem az életem, mert ez másokra is kisugárzik.
Ha egyre többen rendbe jövünk magunkkal és a világgal, egyre szebbé válik általunk.
