idő

Az idő, mint a homok pereg ki a kezem közül. Elsuhan, mintha kívül lennék rajta, vagy mintha kívülről nézném. Valahogy így vagyok mindennel. Nem is értem, miért érzem úgy, ahogy Tóbiás mondta: nem számít. Pedig közben élem az életem, teszem a dolgom, és tűnődök a sok információn, amit begyűjtök, aztán arra jutok, hogy a válaszok bennem születnek.
Sokszor pedig idő kell ahhoz, hogy letisztuljanak, formát öntsenek. Idő és csend. Meg kell hallani a magam hangját a világ zaja mögött. Több idő kellene elvonulni a csöndbe, csak szemlélni a világ dolgait, és átlátni a rendet, a törvényt, ami mindent formál és megvalósít. Időnként irígylem a szerzeteseket, hogy minden idejüket a megismerésre fordíthatják.

ki érti ezt?

Mostanában mindenki arra panaszkodik, hogy fáradt, álmos, erőtlen. Semmire sincs ideje. Fáj a feje, válla, karja stb. Mindezt általában próbálják az időjárásra fogni. Igen, az idő jár. Ami van, az tarthatatlan, valaminek történni kell, így tovább nem mehet. Ezt olyanok is mondják, akik nem foglalkoznak, csak hétköznapi dolgokkal. Akik mással is foglalkoznak, azok tudják, hogy az idő nekünk dolgozik.