Más dolog tudni, ismerni valamit, és más megélni azt, amit tudunk. Hiába vannak ismereteim, hiába tudok beszélni róla, amíg nem integráltam, amíg nem vált részemmé, addig csak merő duma, sóder, rizsa, terkó, nevezzük akárminek. Mondjuk elvégzek egy agykontroll tanfolyamot /nem végeztem sem ezt, sem másmilyen tanfolyamot, nekem csak a könyv jutott, majd most már a net /, rájövök, hogy valóban működik, de amikor a mindennapjaimban használnom kéne az ott tanultakat, eszembe sem jut, hanem a bejáratott utakon járok.
A Luise L. Hay könyvei /Az erő benned van, Éld az életed / amelyek úgy vélem elindítottak ebbe az irányba kb. tíz évig dolgoztak bennem csendesen, mire végre elkezdtem úgy élni, ahogy tudtam, hogy kéne, csak még nem voltam rá képes. Amikor viszont megért bennem, elindította a lavinát, ami még jelenleg is csak nő, és mindent letarol, ami a régi világomhoz tartozott bennem. Ez nem könnyű! Ez egy olyan állapot, ahonnan nincs hova visszalépni, csak előre lehet, mert nem tudom úgy látni a világot, ahogy valamikor. Szertefoszlott, átlátszóvá vált, megszűnt a szilárdsága, kiderült, hogy hamis. Nem könnyű elhinni, hogy többek vagyunk annál, mint amennyit hittünk magunkról! Lefejteni magunkról az összes biztosító kötelet, és úgy leugrani az ismeretlenbe, hogy csak a hitünkre alapozhatunk. A magunkban való hitünkre. Megmagyarázni, megérteni kevés. Tudni kell mélységes bizonyossággal és elszántsággal.
Ha ez nincs, akkor az egész csak önbecsapás.
