http://www.weird-art.com/?oset=84&img=pd_crystalcity.jpg&sort=z
Azt hiszem, ez egy szokatlan bejegyzés lesz, vagy ki tudja...
Mostanában- mint mondják- annak az ideje van, hogy keresztülvergődve számtalan megpróbáltatáson, feladva mindent, ami már nem szolgálja azt, akik valóban vagyunk; álmodjuk meg azt, akik lenni szeretnénk.
Nekem ez nehéz feladat. Annyi negatív tapasztalás után abban hinni, hogy valóra válhatnak az álmaink, hát... Azt hiszem, merő ábránd, lebegés a ködben.
A teremtés azzal kezdődik, hogy megfogalmazzuk azt, amit létrehozni szeretnénk. Formát adunk neki, hasonlóan a tudomány által morfogenetikus mezőnek hívott valamihez.
Az erőtér aztán majd magához vonzza azokat az energiákat, amik által létrejön az, amit megalkottunk gondolatainkban /mentálisan /álmainkban.
Anasztázia a "szibériai próféta" elmeséli nekünk, hogy őseink rendelkeztek a képalkotás tudományával, azzal az erővel, amivel bármit létre lehet hozni, ha kellően alaposan és megfelelő vággyal, szándékkal akarjuk a létrejöttét. Állítólag ez a képességünk most is rendelkezésünkre áll, csak szunnyad bennünk, nem tudunk arról, hogy használhatnánk, ha akarnánk. Manapság vizualizáció néven már próbálkoznak az alkalmazásával, de ez csak a kezdet. Mondjuk a vizualizáció ebben az esetben olyan, mint az a hógolyó, ami elindítja a lavinát.
Szóval, akkor most felvázolom az álmom vázát:
Szállodában dolgozom. Olyan helyen, ahol minden rendelkezésre állhatna ahhoz, hogy emberek pihenjenek, feltöltődjenek, gyógyuljanak. Adott egy épület, amit hagytak leromlani, mert túl sokan, túl sok pénzt szerettek volna kivenni belőle túl rövid idő alatt. Adott a gyógyvíz, adott egy gyógyító részleg és adott a személyzet, akik a mostani maximálisan kizsákmányoló szemlélet ellenére is a legjobb tudásuk szerint, szívvel dolgoznak. Amióta itt dolgozom, -lassan egy évtizede - folyamatosan a bezárás réme áll előttünk fenyegetően, ennek nevében új és új szigorítások lépnek életbe.
Nyolcvan ember helyett a fele végzi amit kell, természetesen csak "felibe-harmadába", ahogy ezt ilyenkor lehet. A jövő évi minibálbér emelés az újabb mumus.
Vannak sáskanépek, akik csak tarolni tudnak és pusztát hagynak maguk után, mit sem törődve az eljövendő napokkal. maguk mit sem alkotnak, csak törvénynek kikiáltott cikkelyek alapján begyűjtik a javakat. Széfekbe rakosgatják a mások által fényesre csiszolt gyémántokat, sok lakattal lezárják, hogy évente egyszer végignyittatva mindet, lista szerint leellenőrizzék, meg van-e mind?
Mi végre ? Mi haszna abból a világnak, hogy lakatok által zárva szunnyad az érték?
Nem értem ezt a játékot. Olyan ez, mintha számítógépes játékot játszanánk, csak a mi lennénk a monitor túlsó oldalán.
KIK JÁTSZANAK VELÜNK?
Azt álmodom, hogy a becsületesen, szeretettel elvégzett munkánk után a bérünket nem más teszi zsebre.
A dolgozók által megtermelt haszon megfelelő részét visszafordítjuk a felújításra, fejlesztésre, a dolgozók részesedésére. Azt álmodom, hogy hogy azok az emberek, akik évek óta visszajárnak az egyre romló körülmények ellenére is, továbbra is jöhetnek gyógyulni, pihenni, egyre jobb körülmények közé, mert itt lenni jó.Ők ezt mind tudják, és visszavágynak. A munkánk örömet szerezzen, ne érezzük kínzó kötelességnek. A hely ahol dolgunk, ahol a napunk nagy részét töltjük, ugyanúgy az otthonunk is, ezért mindenki számára természetes, hogy óvjuk, védjük, szépítjük. Ami megteremtünk, amit szeretettel alkotunk, az kivirágzik, él, fejlődik. Senki se vigye el a hóna alá csapva, ráragasztva a címkét, hogy: "ENYÉM"
Azt álmodom, hogy mi alakítjuk az álmot, ezért ha felébredünk, azt észre sem vesszük.
