Váltás

Az elmúlt napok várakozással teltek. Pontosabban a folyamatos mostban, ha lenne olyan magyar igeidő. Az a furcsa, hogy folyamatosan úgy érzem, hogy valami alakul, közeleg. Talán leginkább a futó indulás előtti, vagy a színész fellépés előtti állapotához lehet hasonló, azzal a különbséggel, hogy én még a kezdés idejét sem ismerem. Beszélgettem egy hasonló beállítottságú ismerősömmel, aki azt mondta, hogy  úgy szeretné, hogy valaki megmondaná már végre, hogy mi is az, amit neki csinálnia kell! Én úgy hiszem, ezt hiába várjuk. Mi alakítjuk az időt, a helyszínt, a körülményeket. Nem én, hanem MI! Mindnyájan együtt. Amit tehetünk, az annyi, hogy figyelünk, és készen állunk. Ez elég agyrémnek tűnik, ha belegondolok, mégis ezt érzem.

Színek és fények

Ma délután, mikor haza indultam, pontosan ilyen színekkel ment le a nap. Erről azonnal a mai reggel jutott eszembe, mikor olyan színek és fények voltak, hogy nagyon sajnáltam, hogy meghagytam a fotózás gyönyörűségeit a nővéremnek és egész családjának. Ők mind képzett fényképészek, vagyis nem konkurálok. A tegnapi hó nagyrészt érintetlen volt. Mivel nedvesen kezdett esni, megmaradt a fákon és a növényeken. Az előző napi esők után sok állóvíz keletkezett, ami a hóesés és a fagy hatására opálossá fagyott. Napkelte előtt leszállt a köd, épp csak a földfelszínre. A föntről jövő fények mindent derítettek. Kelt fel a nap. Tompa rózsaszín-barackszín fény támadt, ami a fák és az épületek árnyékát úgy vetítette ki, mint ahogy máskor a fény vetül elő a felhők mögül, fénypászmákban. A kéményekből füstoszlopok bújtak elő sárga-arany gomolygással. A fönt, a lent, a fény, az árnyék, a súlyos, a súlytalan mind értelmezhetetlenné vált. Varázslatos világ vett körül...

Néhány napja álmodtam. Olyan volt, mintha esküvőn, vagy valami nagyszabású rendezvényen lettem volna. Nem akartam, hogy rajta legyek a fotókon, valahogy sosem szerettem, ha fotóznak. Próbáltam elvegyülni, bújkáltam. Aztán egyszerre szembetaláltam magam a fotóssal. Higgadtan rámnézett, megmondta a nevét, és azt mondta: "Majd, ha már nem akarod újrafutni a köröket, AZ LESZ A FORDULÓPONT ! Akkor majd keress meg!"

Születések

Ma volt egy vendégem, aki elmondta, hogy hét éven át hiába vártak gyermekre, nem sikerült, bár mindent megtettek, amit lehetett. Végül lombikbabájuk született, majd rá bő két évvel spontán várandós lett. A sógornője, aki ugyanúgy végigjárta ezt a kálváriát, hét héttel később ugyancsak várandós lett. Eszembe jutott, hogy nemrég egy másik ugyanilyen történetet is hallottam. Az elmúlt években nagyon sok fiatal pár hiába várt gyermekre. Milyen érdekes ez! Mintha a lelkek vártak volna a születéssel... Lehet, hogy megtört az átok? Lehet, hogy most már reménytelibb lett a jövő? Kívánom, hogy így legyen. Legyen ez az új év egy új kezdet! Mindenkinek minden jót kívánok!

"Ki az akit követsz? Miért teszed?"

Az információk sok irányból zúdulnak ránk. A keresők prófétákra várnak. Igazszólásokra hallgatnak. Próbálom használni a megérzéseimet. A saját világom saját útjelzőket használ.
Amióta idejöttem, mióta az "eszem tudom", mindig úgy éreztem: "Haza akarok menni". Szerető család vett körül, jó körülmények között éltem, de elvágyódtam. Ami körül vett, nem volt az én világom. Ketrecbe zárt vad voltam, ringattam magam, mint a medvék az állatkertben. Most kapaszkodom ígéretekbe, várom, hogy igaz legyen, hogy jön valami tisztább világ.
Akarom teremteni azt a világot!
Követem a szívem szándékát.

Cselekvők

A történet arról szól, hogy nagyhatalmú lények hatalmukról önként lemondva szolgálatot vállalnak. Elfelejtik, hogy kik voltak, szeretteiktől távol, magányosan, szenvedésekkel, küszködésekkel teli életbe születnek. Aztán egyszer csak lassan emlékezni kezdenek. Fölsejlik bennük, hogy kik is ők, és hogy miért is vannak éppen itt, ahol vannak.

Mintegy véletlenül segítők, könyvek, információk tűnnek fel, mindig épp olyanok, amilyenre épp szükségük van. Megtehetik, hogy ezt nem veszik észre, hogy elmennek a jelek mellet, amit talán épp ők tettek oda emlékeztetőként maguknak. A választás mindig szabad. A következményért viszont mindig vállalni kell a felelősséget.

A történet rólunk szól.

Ha valaki ráébred, hogy mi a célja a világon, miért jött, akkor a csendes szemlélődés ideje lejárt. El kell indulni, fel kell rázni a szendergőket. A sötétítőfüggönyöket széthúzni, ablakokat kitárni, beengedni a fényt és a friss levegőt.

Hadd lássa meg mindenki saját csodálatos önvalóját!

A pantokrátor

A törvények nem ismerése nem mentesít a felelősségre vonás alól. De vajon a törvényeket ismerik-e az emberek, vagy már teljesen elfelejtették? Akik pedig ismerik őket, vajon igyekeznek-e emlékeztetni a többieket? Vajon akik hallják a szavakat, nem legyintenek-e nevetve? Akinek van füle a hallásra, most minden igyekezetét elő kell, hogy vegye, mert minden jószándék összeadódására van szüksége a világnak, hogy megmaradhasson!

Karácsony

Adassék a Mindenségnek békés, boldog Karácsony!