Az elmúlt napok várakozással teltek. Pontosabban a folyamatos mostban, ha lenne olyan magyar igeidő. Az a furcsa, hogy folyamatosan úgy érzem, hogy valami alakul, közeleg. Talán leginkább a futó indulás előtti, vagy a színész fellépés előtti állapotához lehet hasonló, azzal a különbséggel, hogy én még a kezdés idejét sem ismerem. Beszélgettem egy hasonló beállítottságú ismerősömmel, aki azt mondta, hogy úgy szeretné, hogy valaki megmondaná már végre, hogy mi is az, amit neki csinálnia kell! Én úgy hiszem, ezt hiába várjuk. Mi alakítjuk az időt, a helyszínt, a körülményeket. Nem én, hanem MI! Mindnyájan együtt. Amit tehetünk, az annyi, hogy figyelünk, és készen állunk. Ez elég agyrémnek tűnik, ha belegondolok, mégis ezt érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése