Ez az év újra ibolyás, ibolyaligetes, ibolyaszőnyeges, színpompás ibolyamezős! Aki bejön az udvarra ámul a látványtól, és elvarázsolódik az illattól. Fehér, halványlila, sötétlila, pink és cirmosfehér, amit akarsz! Sokszor próbáltam megörökíteni, de nem tudom visszaadni azokat a ragyogó színeket, a látványt, ahogy végigmegyek a kerten és mint egy perzsaszőnyeg, mindent beborít.
2014. március 21., péntek
2014. március 18., kedd
Heti helyzetjelentés
Mint legutóbb utaltam rá, a világ újrafelosztása javában zajlik, örülhetünk, amíg erről a nagyközönség mit sem sejt, és önfeledten köpködi az épp aktuális politikai ellenségének tartott egyedeket, vagy sokmilliós összegeken háborog, vagy holmi percemberkecelebek perverzióin hűledezik.
Én a magam részéről érdeklődéssel figyelem az óvatlan tobzódásokat legyenek azok a lakóhelyemen, vagy az országban, vagy globálisan. Mostanság a Kisgömböc meséje viszhangzik a tudatomban, csak azt nem tudom még, hogy kell-e bugylibicskás a széthasadáshoz, vagy elég a maga telhetetlensége is ahhoz, hogy kipukkanjon?
Örültem, mikor akadt egy önként vállalkozó fordító, aki nálamnál tökéletesebbre fordítja Benjamin Fulford hetente megjelenő írásait, melyekben tudósít a háttérben zajló eseményekről. Ha jól rémlik, már több, mint egy éve követem az írásait, úgy látom, nagy vonalakban bejönnek amiket ír, az áramlatok mindenképpen jól láthatóak.
Címkék:
politika,
újra felosztás,
változások
2014. március 13., csütörtök
A nap képe a NASA-nál
Visszautalva az "ESEMÉNY" bejegyzésre posztolok egy NASA által jegyzett oldalt, ami 2014. 03. 10. -re datált " A nap képe". Jelent ez valamit?
Aktuális
Mindig is értettem, de úgy érzem, most aktuális:
"Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra."
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra."
/József Attila: Eszmélet 4. /
2014. március 12., szerda
Az "ESEMÉNY"-ről
Mivel anno sokat foglalkoztam az "ESEMÉNY"-nek nevezett előrevetített történéssel, úgy érzem most is át kell adni az aktuális infókat, ki-ki bánjon vele saját belátása szerint. A bemásolt szöveg csak töredéke az eredeti bejegyzésnek, a többi a link alapján elérhető.
"MI MAGA AZ ESEMÉNY?
Az ESEMÉNY lesz bolygónk számára az áttörés pillanata, mind fizikai és nem-fizikai síkon. A nem-fizikai síkon
- Érzékelni lehet majd egy nagy hullámát vagy villanását az Isteni energiának és fénynek, amely a Galaktikus Központi Napból (amit Plejádi nyelven Alohae-nak neveznek) fog a bolygó felszínére érni. Ez a Napból érkező speciális fény vagy villanás áthatol a Földön, és az emberiség egészén. Nyugalmat fog árasztani az emberek felé a szeretetenergia fényében, és véget vet a kettősségnek. Ilyen nagyszerű és erőteljes energia eddig nem volt látható, vagy érezhető a Földön. Mindenki tudni és érezni fogja a Földön, hogy valami történt. Ez még számunkra is meglepetés lesz, mikor meg fog történni. Ilyen még nem történt ezelőtt.
- Lehetséges, hogy egyeseknél lesz egy erős sokkhatás, de azok, akik tudatában vannak az eseménynek, olyan pozitív változásként fogják felismerni, aminek eljött az ideje. Ez az Isteni villanás el fogja indítani a spirituális erőket, a földönkívülieket, az Agarthai Hálózat embereit, az X bolygót és a Földön lévő Ellenállási Mozgalmat, hogy megkezdjék a hosszú ideje várt tervek beindítását. Ezek a tervek annak a végrehajtásai, ami úgy ismert, mint a Galaktikus Kódex (Link Cobra oldalára.)
- Anyahajók fognak láthatóan a Föld atmoszférájába érkezni, hogy megemeljék a Föld rezgését és hogy segítsenek a lakosságnak hozzászokni a tudatossági mezejükhöz, ahogy az elektronikus kerítés mátrixot lebontották most és mindenkorra. Nem fogják magukat felfedni, vagy nyilvános bejelentést tenni egy rövid ideig, noha a fizikai észlelések száma meg fog ugrani, hogy felkészüljön a világ a jelenlétük elfogadására.
- A Föld katonai és rendőri erői akcióba lépnek, hogy megakadályozzák a zavargást, és hogy biztonságosan őrizve legyenek a létfontosságú infrastruktúrák a hamis zászlós elitista támadásoktól, amik arra lettek tervezve, hogy pánikot és félelem alapú reakciókat váltsanak ki.
- Az esemény legjelentősebb része az élenjáró Elit tagjainak a letartóztatása lesz.
- A Pénzügyi rendszerek/ az egész központi bankrendszer újraindítása, az összes bank számítógépét ki fogják kapcsolni és nem lesz lehetőség online kereskedelemre, ezért minden bank be fog zárni további értesítésig.
- A főbb médiaközpontokat átveszik a polgári hatóságok, akik eltávolítják a cenzorokat és az elit alapú programokat és napirendeket.
- Felfedés – A titkos dokumentumok, és az események (beleértve a földönkívüli információkat is) nyilvánosságra hozása el fog kezdődni kis idő elteltével az aktuális esemény után . Sok minden fel lesz fedve a világ rejtélyeiből / ki ölte meg Kennedy-t/ CIA drog üzlet/ az igazi erők, akik végig a világháborúk mögött álltak/ folyamatos népességcsökkentő napirendek/ HAARP/ oltások/ Titkos űrprogram/ Elme Vezérlés/ pénzügyi bűnök és sok-sok dolog, ami sokkolni fog rengeteg embert!
- Végre megtörténik az új, tisztességes pénzügyi rendszer kezdete jóléti alapokkal és világra szóló alapokkal a bolygó gyógyításáért.
- ÚJ Kormányzat/Politikai rendszer, Oktatási rendszer, Egészségügyi rendszer, Történelem órák, stb-stb. Az emberiség lassú és fokozatos ráébresztése arra a tényre, hogy léteznek pozitív földönkívüli fajok, és hogy milyen galaktikus kapcsolataink vannak.
- Az új fejlett technológiák bemutatása.
- Meg lesznek osztva azok a Technikák, amelyek a spirituális növekedést segítik, megtanuljuk, hogy kik vagyunk és, hogy honnan is jöttünk. Egyenként fogunk rájönni egyedi céljainkra és mindenki számára ki fog körvonalazódni a saját életútja.
- Lesznek majd olyan műalkotások elővéve az ősi gyűjteményekből, amelyek felfedik az igazságot az ember földönkívüliekkel való kapcsolatáról a közelmúltból. Meg fogjuk érteni kozmikus örökségünket. Ősi helyszíneken fognak múltbeli űrhajókat feltárni és lesznek fizikai bizonyítékok az ősi technológiákról.
- Lesz majd egy kezdeményezés a fejlett gyógyító technológiák felfedésére, amelyek azért lettek elnyomva, hogy az Elit gazdag tudjon maradni és szenvedésben tartsanak minket. Végül is a jelenlegi gyógyászati rendszer radikálisan át fog alakulni a sokkal fejlettebb formájú kezelések fényében.
- Szabad energia készülékek elérhetőek lesznek az otthonod és a kocsid számára, véget vetve ezzel a fosszilis üzemanyagnak és egyéb mérgező technológiáknak.
- Végül is lesznek nyilvános vizsgálatok, hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy mi is történt, biztosítva ezáltal egy tömeges katarzist gyógyulás és esetleges megbocsátás formájában/ a bűnözők meg fogják kapni kétség kívül a szükséges gyógyítást és tanácsadást az eltorzult elméjük miatt.
Ez az „esemény” nem olyan célú lesz, mint egy Földi típusú forradalom, ahol kockázatot kell vállalni az ártatlan emberek élete miatt. Pont EMIATT tevékenykedünk, hogy biztosítsuk a békés átmenetet. Egy ilyen hatalmas művelet olyan típusú precizitást igényel, amiben csak maga a Teremtő Atya/Anya tud dönteni..
Itt az ideje megértenie mindenkinek ezen a bolygón, hogy ezek a jövőbeli változások NEM néhány őrült ember kezében vannak, akik a hatalmukkal rossz döntéseket hozhatnak, amik aztán vérontáshoz is vezethetnek..
Az eljövendő „Esemény” NEM egy véres forradalom. Maga az Esemény egy törvényes végrehajtása a most létező planetáris törvényeknek. Ezen felül egyben a „Galaktikus Kódex” végrehajtása is. Az „Esemény” napján az egész világ informálva lesz, hogy most Béke van a Földön, és visszatér a földi emberek szabadsága."
http://kristalyhang.wordpress.com/2014/03/11/cobra-egy-lehetseges-forgatokonyv-az-esemenyhez-2013/
2014. március 11., kedd
Jólét- jól lét
Mitől vagyok jól?
Mikor mondom azt, hogy: -"Jól érzem magam!"
Vajon a jólét, / a gazdasági értelemben vett jólét / garancia arra, hogy jól érezzem magam? Persze, hogy most a közhelyes "a pénz nem boldogít" formula bukkan fel, de miért nem veszi ezt senki sem komolyan?
Miért van, hogy lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy a viszonylagos jóléthez szokottak paráznak, görcsölnek, rohadt rosszul érzik magukat a bőrükben, mert látják, érzik, hogy a madzag vége, amit eddig olyan stabilnak éreztek a tenyerükben egyre síkosabbá válik, és siklik ki a kezükből? A szélessávon elérhető lehetőségek egyre keskenyebbé szűkülnek, és ez roppant fenyegetőnek tűnik?
Mire használható a jólét? Vajon arra használódik-e, hogy általa jól érezze magát a birtoklója? Vajon csak általa érzi jól magát? Vajon, ha megszűnik a jóléte, akkor megfosztódik annak a lehetőségétől, hogy jól érezze magát? Mi váltja ki a rossz érzetet azokból, akik viszonylagos jólétüket féltik? Hozzászoktak, hogy sok minden elérhető, és most talán ez megszűnik? Ettől elveszítik a boldogságot? Vagy azt, amit boldogságnak gondolnak: a viszonylagos jólétet?
Vajon boldogság, jól lét az, ami valaminek a függvénye? Vajon, ha nincs más, csak a puszta életem, akkor boldogtalan vagyok?
Vajon mi hozza el a felismerést, hogy a boldogság nem javainkban mutatkozik meg?
U. i.: Az alábbi eszmefuttatás nem a napi megélhetési szinten lavírozókról szól.
2014. március 10., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









