Filmajánló

Már csak a zenéért is érdemes végig nézni, de attól jóval többet kaptam, pedig az sem volt kutya! Sok kapcsolót megnyomott bennem. Köszönöm a tippet!

http://hivatasosmuzsa.wordpress.com/2013/07/12/1-giant-leapegy-oriasi-ugras/

TAIKI tábor Bodonyban

Beleszerettem. Már akkor, amikor levélhez mellékelt képen megláttam, és hálás vagyok, hogy nem okozott csalódást. A hely varázslatos, nyugalmat áraszt, és biztonságot, erőt, mint az anyák, vagy talán még inkább a bölccsé ért nagyanyák. Anyaöl, védő, befogadó, feltöltő, inspiráló. Úgy hívják: Bodony. Kis falu a Mátrában. Itt ismerkedtem a TAIKI-val a múlt hét végén.

Az a valódi tudás, ami működik, ami él. A többi csak üres héj, porhintés. Az egyszerű dolgok működnek. Épp azért, mert EGYszerűek, vagyis "rendszerazonosak". Ezek a gondolatok keltették fel az érdeklődésemet, mivel magam is hasonlóképpen érzem. Gyakran berzenkedek a szigorú szabályok szerinti szertartásoktól, rituáléktól. Minek az a sok hókusz-pókusz, olyan mint az udvarlás, vagy a lekenyerezése az "istenségnek", vagy "felsőbb erőnek". Nem tartom valószerűnek, hogy épp erre van szüksége, ha meg igen, akkor meglehetősen emberi tulajdonságokkal rendelkezik. A rituálék azoknak kellenek, akik nem tudnak közvetlenül kapcsolódni, csak pontról-pontra haladva tudnak utat kiépíteni. Amíg ez nem épül ki, persze szükség van rájuk.

A tudás valamikor mindenki sajátja volt. Belülről fakadó ösztönös tudás. Ahogy gyengült a kapcsolódás a felső, isteni világgal, úgy halványodott ez a tudás. Szűk csoportok őrizték, szerzetesek, kiválasztott harcosok, népcsoportok. A tudás darabokra hullott, olyanná vált, mint a fülbe suttogós játékban, ahol az eredeti szó szinte felismerhetetlenné válik, mire az utolsó kimondja. 

Aki képes kiépíteni az isteni kapcsolódást, rá tud csatlakozni arra az erőre, ami mindenhol körbevesz, áthat bennünket, csak nem is vagyunk tudatában.

Bárki képes kapcsolódni, bárki képes a "csodákat" létrehozni, csak annyi kell, hogy akarja, higgyen benne, tapasztalja meg és gyakorolja. Erről szólt a hétvégi tábor.

Megtanultuk létrehozni magunkban a hármasságot: föld-ég-én magam, aki által az egész létrejön

Érzékeltük, irányítottuk az energiákat, védelmet építettünk belőlük. A cirka ötven fős résztvevő közül szinte mindenki ráébredt arra, hogy képes látni az aurát. Irányított meditációkon élük meg régi életeinket, más létezők , állatok testében szereztünk megtapasztalásokat, felvettük, vagy megerősítettük saját szellemi segítőnkkel a kapcsolatot. A nyolc körcikk minden egysége egyaránt fontos, hogy képesek legyünk kialakítani és fenntartani a harmóniát, ezért minden területet fejleszteni kell egy időben. Úgymint: őstörténet, őskultúrák, egész-ség, gyógyítás, szellemtan, mágia, szertartás, különleges érzékenység, KI-áradás, véd-elem. Harcászkodtunk is: dobócsillagot, baltát, dárdát, kést dobáltunk célba. Jó alkalom volt ez arra, hogy felülírjam magamban azt a programot, hogy képtelen vagyok normálisan dobni. Kiderült, hogy ez is csak egy eldobni való hiedelem. :)

Megtanultunk vízereket, Hartmann vonalakat bemérni, vagy a pálcát segítségként használni válaszok megtalálásához. /Jó játék pl. kiválasztani a lefordított kártyalapok közül a piros királyt./

Sok utat nyitott ki előttünk Pap Miklós. Nem azt mondta, hogy ezek az egyedüli igaz utak, hanem azt mondta, hogy vannak ilyenek, menjetek, fedezzétek fel , mit találtok rajta, aztán, ha találtok valamit, szóljatok nekem is!

http://taikijitsu.wix.com/taiki#!aboutus/c2414

Talpasmuhar meditáció

Mindenre meg kell érni. Még a kapálásra is.

Nem emlékszem, hogy valaha is élveztem volna a kapálást. Megcsináltam muszájból, de hogy élvezzem? Na, ez változott meg. Lehet, hogy az is okozza, hogy Anyukám beidomított, jó kapáját megörököltem, ezáltal ráébredtem sokadszorra, hogy mennyire fontos, hogy jó legyen a szerszám, mert csak azzal lehet jól dolgozni.

Lehet, hogy az is hozzájárult, hogy kísérletezni kezdtem kapálás közben azzal, hogy ha teljesen ráhangolódok arra, amit csinálok, akkor nem kell küzdenem, csak hagynom, hogy a megvalósulás szándéka valósítsa meg önmagát. Nekem csak figyelni kell, jelen lenni. Végül is, én fogom azt a kapát, rajtam keresztül valósul meg :). Na jó, tudom, ez bonyolultul hangzik, pedig a végletekig egyszerű. Akit érdekel erről  több, itt utána olvashat, ha több is érdekli PDF anyagot is küldhetek.

Itt van ez a talpasmuhar, ahogy nagyanyám nevezte. /illusztráció fenn, kicsit lilítva :)/

Bojtos gyökérzetű, amit ha nem vágunk ki időben, annyira megerősödik a gyökere, hogy kezelhetetlenné válik. Persze mondhatná a gyakorlott földművelő, hogy na ja, de hát melyik gyom nem?

Közben rájöttem, hogy a gyomok is különféle életstratégiát alkalmaznak. Jó, tudom, ezeket az iskolában már tanították, de mennyire más tapasztalás útján felismerni, mint meghallgatni, vagy elismételni a mások által elmondottat, leírtat!

Már régen rájöttem, hogy nekem bejön a földdel, növényekkel való foglalkozás, mint a meditáció egy formája. Sokkal nehezebbnek érzem rákényszeríteni az elmémet, hogy gyertyalángot figyeljen kitartóan, vagy a test bizonyos pontjaira fókuszáljon egy bizonyos sorrendben egymás után. Nincs semmi értelme. Olyan mesterséges. Azért találták ki ezeket a módszereket, hogy lekössék az elmét. Mennyivel több értelme van úgy lekötni az elmét, hogy az ember közben valami értelmeset is csinál, mondjuk kapál, fon, vagy sző, vagy ételt készít, vagy sorolhatnám.

Szóval, ahogy kapálgattam, eltűnődtem ezen a talpasmuharon. Ha nem elég éles a kapa, az ember csak kiforgatja a földből gyökerestől, megnyugodván, hogy elvégeztetett. De nem! Mert a gyökereivel addig kapálózik, míg a földhöz közel lévők újra megkapaszkodnak, és bár lehet, hogy nem annyira erősen, de új létre segítik a növényt. Ha csak lesarabolom a talaj feletti részt, a gyökér új sarjat növeszt. Egyetlen módon ölhetem meg: Közvetlenül a gyöktörzs fölött vágom ketté, azaz elválasztom a gyökeret és a felszín feletti növényt. Ezzel  megszűnik a gyökér tápláló szerepe, és megszűnik a növény táplálása. Ha a gyökérből, és a föld feletti részből valamennyi egyben marad, a növény kész az életét újrakezdeni.

Így értettem meg azt is, hogy miért fontos egy népnek a valódi történelme, a gyökerei. Azok táplálják. Miért haszontalan a "hagyományőrzés", ha nincs mögötte valódi történelmi ismeret, valódi tudás. Ha nincs tápláló erő, akkor a legjobb esetben is csak vegetálás van, nincs lehetőség életre. A föld feletti, a látható rész elenyészik.

Persze vannak más stratégiával túlélő növények is. Ott van például a folyófű. Olyan mélyre tekeredik le a gyökereivel, hogy hiába vágod ki, mindig újra, meg újra kinő. Egy tőből sok ágat növeszt, betakarja a talajt, megóvja a kiszáradástól. Ha ki akarod tisztítani a területet, elég megkeresni a tövét, és máris nagy területet megtisztítottál.

Vagy ott van a tarack. Láthatatlanul a föld alatt beszövi a talajt, csak itt-ott bukkan fel először. Mire feleszmélsz, már mindent ő ural, és mindent felemészt.

KÉTség

www.almanac.com

Kétféle érzetem van: egyrészt olyan, mintha állóvízben pangnánk, másrészt olyan, mintha folyamatosan kavargó áradat sodorna magával. Ám ez az áradat nem valahonnan valahová visz, hanem körbejár. Megmagyarázni sem tudom. Talán attól függ, hogy melyikre figyelek? Vagy talán jobb hasonlat lenne egy hurrikán? Akkor érzem a mozdulatlanságot, mikor a közepében / a középpontomban / vagyok?

Körülöttem mindent áthat a káosz, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, a félelem attól ami jöhet, és attól, hogy csak rosszabb jöhet, hogy már hinni sem mernek az emberek abban, hogy jót is hozhat bármilyen változás. Foggal körömmel kapaszkodnak a megszokott bejáratott útvonalaikhoz, mert azt érzik komfortosnak még akkor is, hogyha szenvedésekkel van kiverve. Érzem a mozdíthatatlanságot, és érzem magamban a türelmetlenséget emiatt a mozdíthatatlanság miatt, és a tehetetlenségem miatt, mert úgy érzem kevés vagyok, hogy felrázzam az alvókat.

Mindig is azt éreztem, hogy mindenki egyenlő. Minden ember. Mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Nem azt mondom, hogy mindenki egyforma, hogy egy tudatszinten létezik. Nem állítom, hogy mindenki ugyanarra képes, ugyanaz a dolga az emberi közösségben. De nem hiszem, hogy egyesek kizsákmányolhatják a ketteseket. Gondolkoztam rajta, hogy ezt vajon a szocializmusban megélt gyermek és ifjúkorom oltotta-e belém, de azt érzem, hogy ez attól korábbi: mindig is így gondoltam. Ezt hoztam magammal. Mindig is "szociálisan érzékeny" voltam.

Most két lény van bennem jelen. /na, jó van több is, de most csak erről beszélek :)/: az egyik a harcos, aki szeretné felhívni a figyelmet a sok igazságtalanságra, hazugságra, kizsákmányolásra, jogtalanságra, stb., és végre tenni valamit! Akár úgy, mint ahogy most a török testvéreink teszik, mint ahogy mi is tettük már néhányszor, és a "világ" tudomást sem vett róla!

A másik tudja, hogy mindenkinek saját útja van, amelyiken végig kell mennie, és azt tiszteletben kell tartani, nem szabad beavatkozni a szabad akaratába.

Hol van a határ?

A legtöbb, amit tehetek, hogy magamat emelem minél magasabbra a tökéletesség felé. Saját magunknak kell etalonná válni, utat mutatni, amely követésre méltó.

A szabad akarat mellé mindenki megkapja azt is, hogy felelősséggel tartozik a döntéseiért.

Mit nem is ír a hogyishívják?

Bosphorus / June 1 / 15:00

 Egy kicsit kapcsolódik az előző bejegyzéshez a mostani.

Második napja hatalmas megmozdulások vannak Ankarában. Ma reggel, mikor rákerestem, semmi hír nem volt sehol. Ma már itt-ott mintegy mellékesen mondogatják, hogy fák kivágása ellen tüntettek, meg az "alkohollázadás". Na ez mind porhintés. Ennyit a médiáról, meg arról, hogy "ez igaz, mert bemondta a TV is"! Az Igazság, meg az Ő bemutatása, hát az a nem mindegy! Itt egy török oldal linkje. Érdemes belenézni, mi is történik arrafelé:

http://resistaksim.tumblr.com/

Nézek ki a fejemből

Illustration: John Holcroft for the Guardian

A múlt héten megjelent nálunk egy hölgy az önkormányzattól (immár második alkalommal, mert elsőre nem talált itthon), hogy kitöltsön és aláírasson velem egy papírt, mely által jogosult leszek ingyenesen hozzájutni egy dekóderhez. A dekóder arra kell(ene), hogy tudjam fogni a TV azon csatornáit, amelyeket eddig analóg módon lehetett. Mondtam neki, hogy kb. négy éve nem nézek TV-t. Nem értette. De majd jó lesz, ha mégis több időm lesz, vagy valami... Mondom: nincs TV-m. Egyáltalán? Egyáltalán. Nem baj, ha rossz, másnak is mondták, hogy később is rákötik majd, ha megjavíttatta. Rossz TV-m sincs. És venni sem akarok. Hitetlenkedett egy darabig, majd némi tűnődés után egy rublikába bevéste, hogy "Nincs TV-je."

Azóta azon tűnődöm, hogy honnan tudja, hogy szükségem lehet dekóderre? Biztosan úgy tudták kideríteni, hogy nem vagyok regisztrálva semelyik digitális szolgáltatóhoz sem. Hmmm?... De hogy ez ennyire fontos lehet, nem gondoltam volna! Hogy "EZEKNEK" ennyire fontos, hogy minden egyes állampolgárnak tudják mosni az agyát, azért ez még engem is ledöbbentett. Meg az is, hogy a nagy szem tényleg mindent lát.

Teremtésem története

Ezt a képet Alsóörsön készítettem május első hétvégéjén, a Nagy Szalán. Az, ahogy oda eljutottam, tökéletesen példázza, hogyan működnek a teremtéseink, más szóval a társteremtések, vagy ha úgy tetszik a "segíts magadon, Isten is megsegít".

Ott kezdem, hogy amikor erről az országos tanácskozásról tudomást szereztem, azonnal jött az érzés, hogy ott akarok lenni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, jöttek a kifogások, hogy ez miért lehetetlen. Pl.: nem hagyhatom itt egyedül idős anyukámat. A helyzet csak bonyolódott azzal, hogy megjelent az az ember, akivel még tavaly megbeszéltünk javításokat a verandán és a konyhában. Amikor kiderült, hogy a túl sok javítás miatt hívni kell a festőt is, már tudtam, hogy az útiköltségre valót ők viszik el. Eldöntöttem magamban, hogy nem görcsölök. Ha ott kell lennem, ott leszek!

Ám időközben anyukám rugalmasan állt az utazási szándékomhoz, igyekezett megoldásokat keresni velem együtt. Abban maradtunk, ha hagynak a mesterek némi pénzt a háznál, elmegyek. Ekkor jelentette be a nagylányom, hogy a nyáron esküvő lesz. Innentől a lelkiismeret furdalás is beállt ellendrukkernek, hiszen akkor minden fillérre szükség van.

Amikor kifizettük a mestereket, maradt annyi pénz, hogy szűkösen, de kifutotta a tervezett kiadásokat, a lelkiismeretemet meg igyekeztem félretolni. Addigra elfogytak a meghirdetett férőhelyek, csak saját sátorral érkezőknek volt hely. Nem baj, majd alszom a lányoméknál, az csak egy óra vonatút /mint később megtudtam, de innen nézve közelinek tűnt! :) /. Közben Veszprémben lakó keresztlányom is biztatott, hogy talán náluk is alhatok, vagy eljuttatnak számomra sátort, és mindent ami ilyenkor kell, mert könnyen lehet, hogy ők épp dolgoznak, mivel kamionosok. Akkor már tudtam, hogy megyek. Időközben jött az infó, hogy egy közelben élő önzetlen ember szívesen elfuvaroz valakit, aki a szalára igyekszik, mivel ő úgyis megy, hely pedig van a kocsijában. Sikerült kapcsolatba lépnünk, de kiderült, hogy Ő egy nappal korábban megy, mert segít a szervezésben. Nem baj! Gyorsan átszerveztem a maradék időmet /2 nap/. Ekkor telefonált a keresztlányom, hogy arra döntöttek, hogy belefér a költségvetésükbe, hogy nekem fizető vendég szobát foglalnak Alsóörsön, mert a sátor nem tenne jót a derekamnak. Hát, egészen meghatódtam, de beleegyeztem. Elvégre gyakorolni kell az elfogadást is, mint visszanézve kiderül ez az egész kaland erről is szólt. Elfogadtam a szomszédasszonyom felajánlását, hogy ráfigyel anyukámra, gondoskodik róla, míg  egyedül lesz.Elfogadtam a kisebbik lányom áldozatát, hogy rengeteg feladata, munkája ellenére hazautazik, hogy Mamával legyen. Elfogadtam Tibor önzetlenségét, amikor előre kikötötte, hogy nem kell hozzájárulni az útiköltséghez. Sőt, a hálózsákját és a plédjét is elfogadtam, mert mikor odaértünk, kiderült, hogy vannak visszamondott szálláshelyek, és egy extra /nagy tér, ágy, matrac, elszeparálható alvóhely/ 6 személyes sátorban ott alhatok. Mivel azonnal felajánlottam a szolgálataimat a szervezőknek, ezért magam is szervezővé avanzsáltam. Ez azzal járt, hogy az ott töltött időben "szolgálatban" voltam. Tettem mindig amire éppen szükség volt, szervezés, beléptetés, dekorálás, vendégkísérés, hasonlók. Nagyon kevés előadást tudtam megnézni, de amelyekre leginkább kíváncsi voltam, azokat igen. Mindent meg lehetett oldani. Csodás emberekkel dolgozhattam együtt. Nehéz ezt megfogalmazni, de ismeretlenül is ismerősök voltunk. Együtt dolgoztunk, egy csapat voltunk, folyamatosan emelve, segítve egymást. Senki nem nyavalygott, senki nem volt türelmetlen, elégedetlen. Mindenki a középpontjában volt. Nem volt szüksége külső megerősítésekre, kicsikart figyelemre, a másikra viszont figyelt, és segített, ha kellett. A jelen lévő ezer emberről is csak jókat mondhatok. Semmi konfliktus, semmi atrocitás, viszont mosoly, köszönés, beszélgetés, vendéglátás, türelem egymás iránt, igen!

Mivel "dolgoztam", a szállásért és az ételért nem kellett fizetni. Mindenkitől csak kaptam. Amikor elköszöntem folyamatosan sírhatnékom volt. Hálás voltam személy szerint mindenkinek, és a Gondviselésnek, hogy kézen fogott, és megmutatta, hogy csak el kell indulni, nem biztos, hogy látod a következő lépést, de tudd, hogy ott lesz a lábad alatt a talaj.

Vezettetve vagy.

Aki kíváncsi, hogy mi volt Alsóörsön 2013. 05. 3.-4.-5.-én megnézheti ezen a linken az összefoglalókat, és az előadások egy részét.

http://huntv.info/cb/videos/