A föld az élet...

Vajon képesek lennénk-e  életben maradni mi, mai nemzedék, ha megszűnne az áramszolgáltatás, ha nem lenne üzemanyag, közlekedés, szállítás? Ez a gondolat ötlött fel bennem, már nem először. Most Muzsi Attila gondolatai inspiráltak, csak én egy kicsit még tovább léptem, mint Ő az írásában.

Rá kell döbbenni, hogy teljes kiszolgáltatottjai vagyunk a központi ellátásnak. Már falun is egyre kevesebben művelik meg a földjeiket, nem csak időhiány miatt, hanem azért sem, mert már nem tudják a módját. Nem tudják mikor, mit, hogyan kell vetni-ültetni, nem tudnak bánni a földműveléshez szükséges eszközökkel sem. Nem tudják melyik növény milyen talajt, gondozást, nedvességet, fényt, hőt igényel. Manapság már jórészt a boltból vásárolt vetőmagvakat használjuk, nem bíbelődünk a magok begyűjtésével, tisztításával, tárolásával. A magok jó része, / ha nem mind / hibrid, ami azt jelenti, hogy a szaporodási képessége egy évre vonatkozik. Ezért nagyon fontos a génmanipulált termények tiltása is. Ha nincs termőképes vetőmag, akkor élet sincs. Az állattartás is teljes mértékben függvénye a növénytermesztésnek, mivel a téli takarmányt is biztosítani kell.

Nem szabad elveszni hagyni azt a tudást, ami biztosíthatja a létfenntartást! A kertjeink megművelése ezért is nagyon fontos lenne, nem csak azért, mert a saját magunk által termelt növényeink, mivel folyamatos kapcsolatban állnak velünk, számunkra a legegészségesebbek.

Emlékszem, gyerekkorunkban az emberek alig vettek valamit a boltokban, nagyrészt el tudták látni magukat a saját maguk által megtermelt dolgokkal. Mindenkinek volt kiskertje, ami biztosította jó esetben az egész évi konyhára valót. Ha többlet volt elosztogatták, adtak annak akinek kevesebb termett, cserébe ők azt kaptak vissza, amire nekik volt szükségük, így mindenki jól járt, és a felvásárló, meg a kereskedő nem is jött a képbe. Most a kiskertek elhagyatva, felgazosodva, hiába nincs munkahely, kevés a pénz, a földet csak kevesen művelik meg. Talán változtatni kéne. Újratanítani azokat, aki erre hajlandók. Vagy várjunk rá, hogy az élet majd megtanítja, ha kell?.

Szétválás

http://www.homeinfo.hu/erdekessegek.html?start=36

 

Furcsa megtapasztalni, hogyan válnak valóságossá a régebben - akár évekkel ezelőtt - olvasott, hallott, "megjövendölt" dolgok. Sok minden, ami érthetetlennek, felfoghatatlannak, elképzelhetetlennek tűnt, mostanra életem részévé lett.

Mondták, hogy a világunk lassan kettéválik, elkülönül egymástól. Eleinte szinte észre sem lehet venni, mert egymásban vannak, egymást átszövik, de egyre jobban eltávolodik egymástól a két világ, olyannyira, hogy már lényegében nem is értik egymást. Egyre többször előfordul, hogy arról beszélgetek emberekkel, hogy mennyire nem érdekli már a "régi" világ a folytonos problémáival, félelmeivel, drámáival, ami olyan, mintha körbe-körbe rohangálna az ember egy ketrecben, pedig az ajtó nyitva van, csak meg sem próbálják kinyitni. Ma már mindez egyszerűen unalmas, érdektelen. Régen sem olvastam pletykalapokat, de ma kezembe került egy, belenéztem, és teljesen ledöbbentett, mikről lehet olvasni. Az emberek képesek pénzért a legbelsőbb intim dolgaikat eladni. Odadobja a disznók elé a gyöngyöt, mert csámcsogni akarnak. Mellé persze nem érti miért szenved, miért akar sok x-en túl teltajkú-keblű lestrapált boldogtalan másvalaki lenni, ahelyett, aki valóban ő lehetne. Értékesen. Minden hibájával, megélt életével, fájdalmával, örömével, a magába épített tapasztalatai által megerősödve, megismerve önmagát, a saját erejét. Ki néz vissza abból a tükörből, mikor már a plasztikai sebész mindent átvariált?

A testünk a lelkünk temploma. Mi hozzuk létre anyánk által kapott anyagból, a saját lelki képünkre. Épp olyanra, amire szükségünk van. Ki dönti el, mi a szép?

Szóval többek között ez is abba a kategóriába esik, ami számomra már egy másik világ. 

A híradók is abba tartoznak, az arrogáns, lekezelő emberek is. Pl. az ilyen emberekre nézek, és nem értem, hogy miért ilyenek? Mi bajuk? Nem ítélkezem, - igyekszem nem ítélkezni -, csak sokkolnak, ledermesztenek. Aztán elgondolkodom azon, hogy miért viszonyultak hozzám úgy, ahogy? Miért kapom, amit kapok? Van oka? Van még bennem megoldatlan, mélyen elrejtett, letagadott rész, amit fel kell ismernem? /Persze, hogy van! :) /Mert ezek a találkozások erre nagyon jók.

Nem arról van szó, hogy homokba dugom a fejemet, hanem arról, hogy mást tartok fontosnak, másra figyelek, másnak adom az energiámat. Nagyjából képben vagyok, mi történik a világban, de nem hagyom, hogy rettegésben tartsanak. Keresem a szép és értékes dolgokat.

Valahogy úgy élem az életemet, mintha tudnám, hogy hamarosan nyaralni megyek, készülök rá gondolatban, előre örülök neki, de közben teszem a dolgom, ahogy kell.

A másik világ meg csak füstölögjön magában...

 

Hangművészet

http://web.media.mit.edu/~mary/palestrina.html

 

Tegnap "véletlenül" a hangokról írtam, ma reggel meg megtudtam, hogy ma van a Zene Világnapja.

Akkor legyen ez a bejegyzés hódolat az emberi hang és Palestrina iránt:

http://www.youtube.com/watch?v=i4VoKso5ERI&feature=related

Hang

 http://atlantapoetsgroup.blogspot.com/2011/05/disciplining-your-inner-improv-sound.html

Hang és fény egy.

Ezt olvastam valahol, mikor keresgéltem a hangrezgések, frekvenciák ügyében.

Ez igaz kell legyen, lévén, hogy a fény egyszerre rendelkezik hullám és részecsketulajdonságokkal. Vannak olyan embertársaink, akik a szineztézia képességével rendelkeznek, vagyis bizonyos hangok bizonyos színek érzetét váltják ki bennük.

Azt is olvastam régebben, hogy az ősi kínai hagyományok nagyon szigorúan szabályozták a hangok használatát, csak "jó" hangokat engedélyeztek a zeneművekben, dalaikban használni, mivel tudták, hogy a hangok hatással vannak a testre, a tudatra. R. Steiner azt állította, hogy a mi korunk a hang, a zene fontosságának a korszaka lesz. Ha belegondolok, hogy a fiatalság legnagyobb részét - és itt természetesen a kivételek ne vegyék magukra, mert vannak!- lényegében csak a zene érdekli még, / ha egyáltalán bármi is érdekli / akkor jól sejtette.

Találtam egy érdekes cikket, amiben akár még magyarázatot is találhatunk arra, hogy mi a baj napjaink zenéjével. Ki hinné, ha nem foglalkozna vele, hogy nem mindegy, hogy 440 Hz-re van behangolva a zenei "A" hang, vagy 432 Hz-re? Sőt, az sem mindegy, hogy természetes, vagy szintetikus hangszer adja ki a hangot?

A harmónia csak látszólag harmónia, ha az igazság csak egy ici-picit van arrébb csúsztatva. Észre sem lehet venni, de a hatása romboló. Ahhoz, hogy EGÉSZségesen tudjak működni, együtt kell rezegnem a Föld frekvenciáival. Mivel most éppen betegeskedem (kiestem a harmóniából), keresgéltem valami gyógyító zenét. Találtam is néhányat , meg olyanokat is, amelyeket már 440 Hz helyett 432 Hz-en vettek fel.

Egyre jobban érzem a rezgések fontosságát. Hatunk egymásra, folytonosan rezonálunk, és fogjuk a külvilág rezgéseit, ha tudatában vagyunk, ha nem. Legalább akkor próbáljuk védeni magunkat, ha tudjuk. Pl. nem használunk mikrohullámot, nem hallgatunk olyan zenét, ami disszonáns, agresszív. Lehetőleg nem a testünkön hordjuk a mobilunkat, és legalább éjjel min. 3 m.-re hagyjuk magunktól. Kikapcsoljuk a TV-t, nemcsak a távirányítót használjuk, és még sorolhatnám. Körülöttünk már úgyis tele van a levegő a legkülönbféle sugárzó frekvenciával. Ennek ellenére lehetséges harmóniát teremteni magunkban, csak törekedni kell rá. Minél jobban érzem magam a bőrömben, annál magasabb a rezgésszintem. Minél magasabban rezgek, annál jobban tudom emelni a környezetem szintjét. Arról már nem is beszélek, hogy az milyen érzés, amikor olyan valakivel hoz össze a Gondviselés, akivel összeadódnak, egymást felerősítik a rezgéseink. Pedig az aztán igazán megér egy misét! :))

HÁZ, HÁZas, HÁZASság

http://magyarotthon.blogspot.com/2011/06/kekfesto-mesevilag.html

Most a szavak, fogalmak eredeti jelentéstartalmát próbálom keresgélni.

A HÁZ azt jelenti: oltalom. Oltalom az időjárás viszontagságai ellen, a megnyugvás helye, ha a külvilág elfárasztott. A ház az otthon. A számunkra megszentelt tér.

Ha valaki HÁZas, akkor az oltalmazott. A férj és FELEség ketten együtt hozzák létre a HÁZASságot, ami két fél eggyé olvadásából létrejövő új minőség. A házasság szövetség. Két erő egybeolvasztása, hogy egy erősebb erő jöjjön létre, mint mikor a kötélverő összesodor két szálat kötéllé. A HÁZASSÁG oltalmazás.

Egyszer egy jó gondolkozású idős asszony azt mondta: "egy  jó HÁZasságban a férj a mestergerenda, a feleség meg az ácskapocs".

Mennyire igaz ez! A régiek még tudták! Mikor kezdődött? Hogyan zilálódott szét a család mindenek fölött lévő fontossága, az egymás támogató szeretete, segítése? Miért van az, hogy a jelenlegi családnak nevezett laza csoportosulásban mindenki a maga látszólagos, vélt boldogságát hajszolja, persze eredménytelenül, és egyre elkeseredettebben? Egymás mellett élnek, de minden résztvevő azt érzi: egyre magányosabb.

Valamikor elveszett a lehetősége annak, hogy erős férfiak "tarthassák"a családjukat, miközben a nők szeretetükkel, gondoskodásukkal összetartották szeretteiket, kiegyenlítették a fellépő feszültségeket, elsimították a viharokat.

Most azt hisszük: kiteljesítjük magunkat.

Ki az, akit kiteljesítünk?

Amikor én gyereklány voltam, azt mondták nekem, hogy bármi lehetek, ami csak akarok, a lehetőség előttem áll. Nem kell már magamat feláldoznom a háztartási munkák oltárán, a társadalom majd leveszi ezt a terhet a nők válláról. Közétkeztetés, patyolat, bölcsőde-óvoda-iskola, háztartási gépek és én is dolgozhatok napi akárhány órát a munka frontján. Ez így is van. A család minden tagja egymástól napközben elszakítva él, megkapva mindazt, ami "köz" néven megkapható. A felnőttek robotolhatnak azért, hogy a rezsit kifizethessék, ami a jövedelmük túlnyomó részét elviszi. Este a család minden tagja "haza" tér, magával viszi a nap folyamán összegyűlt feszültségeket, fájdalmakat, amit az "idegenekkel" vívott napi csatákban kapott, és egymáson sütögetik ki az érzelmi túlfeszültségeiket. Az egyik nap megy a másik után, gyerekek nőnek fel kilátástalanságot és dühöt cipelve magukkal. Közben felháborodottan hánytorgatjuk fel nekik, hogy nincs más céljuk, mint minél hamarabb eszméletlenre kábítani az agyukat bármilyen módon.

EZT KAPTUK CSERÉBE, MERT ELHITTÜK, AMIT MONDTAK NEKÜNK!

Valahol olvastam, hogy elvégeztek egy kísérletet, hogy milyen következményekkel jár a szeretet minden formájának a megvonása az emberre. Vagy lehet, hogy épp most van folyamatban?

Hatások

http://www.pacificrimwellness.com/well/2005summer/quotes.php

 

Amit magammal teszek, azt nem csak magammal teszem, hanem mindenkivel, aki kapcsolatban van velem, sőt talán még annál is tovább rezeghet a hatása. Olyan ez, mint egy háló, amely minden szálon minden irányba elágazik. Ha egy helyen megrezdül, az minden szálon tovafut.

Ezért felelősek vagyunk minden cselekedetünkért.

Ha mással teszek bármit, még nagyobb a felelősségem.

http://open.salon.com/blog/ratsafratsa/2009/01/12/smileyface

Kicsit hűtlen lettem a blogomhoz.

Ha írtam is, gyakran más tollaival ékeskedtem, ahelyett, hogy saját gondolataimat fogalmaztam volna meg. Csak időhiány lett volna? Mire is jó blogot írni?

Azt hiszem, én azért írtam, mert volt sok olyan gondolat, kérdés, érzelem, amit nem volt kivel megbeszélni, de kifelé igyekezett.

Manapság egyre több emberrel találkozom, aki hasonló érdeklődésű, és bár minden nap megtermi a maga témáját, amit ki lehetne fejteni, valahogy mindig elmarad. Fáradt vagyok estére. Sokat dolgoztam mostanában, ez tény. Mire végig zongoráztam a "napi kötelező" oldalakat, már ragadt is le a szemem. Sokszor azt gondolom, kit érdekelhetnek az én napi kis történéseim? Ám valójában ettől lesz emberi, életszerű, intim. Ebben a blogban inkább csak az esszenciákat szeretném közzétenni, mondanám, hogy csak OKOSKÁT akarok játszani, de azért néha beoson valami üde magán hangulat. Már amikor üde, de jórészt elég komor, ugye?

Ha jól belegondolok, már verset is csak akkor írtam, mikor le akartam rakni valami nehezen megélhetőt. Talán a mostani gondolataimmal/hangulataimmal is így vagyok. Eredetileg azért kezdtem el, hogy formába öntsem a bennem kavargó, kiforratlan gondolatokat, de ahogy személyes kapcsolatok kezdtek kialakulni, óhatatlanul Nektek, olvasóimnak is próbáltam megfelelni. Mostanában egyre inkább ajánlásokat adtam, mintha én bármit is jobban tudnék, vagy mintha nem tudnám, hogy mindenki megkapja a megfelelő információt, ha szüksége van rá.

Hát, igen, ez is egy szerep, hogy azt hiszem, hogy nekem feladatom másokat információhoz juttatni. Majd, ha már elég lesz, hogy csak ülök, mint Buddha, és szemlélem a körülöttem zajló világot, archaikus mosollyal az ajkamon, akkor ilyen beírások sem születnek majd.