2010. május 24., hétfő

Bűn

www.macportal.hu

ÉN NEM TUDTAM

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét,
a bűnről szóló tanítást. Utána 
nevettem is - mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség
barlangja szívem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbenő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szívemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

                                          / József Attila /

Napok óta a bűn értelmezése körül forognak a gondolataim.
Miért olyan fontos kérdés ez a spirituális fejlődés során?Miért vagyok én ember létemből eredően eleve bűnös? És, ha az vagyok, folyamatosan tudatában kell-e lennem bűnös voltomnak?
Az egom, persze kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy ez igaz lenne.
Pedig, azt hiszem, lassan tisztul a kép.
Az eredendő bűn alatt az értendő, hogy a tökéletes isteni harmóniából  az ember szabad választása által kiszakította magát, és ezzel diszharmóniát hozott létre. A diszharmonikus rezgések egyre több mindent áthatottak, egymást gerjesztették, és eljutottunk oda, ahol most járunk. Körülvesz bennünket az átláthatatlan, sűrű homály, a kilátástalanság, az elszakítottság érzete, az agresszió, a félelem. Mivel már nem emlékszünk arra, hogy a magunk választása juttatott bennünket idáig, azt hisszük, mindez Isten büntetése. 
Wm. Paul Young: A viskó c. könyvében a Teremtő ezt mondja a számonkérésre:
"Nekem nem kell megbüntetnem az embereket a bűneikért. A bűn önmaga büntetése, ami belülről emészti az embert. Az én célom nem az, hogy büntessem az embert, hanem hogy megoldást adjak rá."

2010. május 23., vasárnap

"Fog ez menni!"



http://www.magnificat.ro/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=4577&Itemid=247

Egyszer már írtam Csaba testvérről ebben a blogban. Most újra szeretném mindenki figyelmébe ajánlani az Ő gondolatait. A beszéde a csíksomlyói pünkösdi búcsún hangzott el.
Egyszerű, emberi, igaz és felemelő.

2010. május 21., péntek

Beszorulva


Történt egyszer, hogy Micimackó, aki nagyon szeretett enni, és emiatt hajlamos volt elfeledkezni arról, hogy ez bizonyos következményekkel jár, meglátogatta Nyuszit. Amikor már mindent megevett, amit illett, sőt, annál többet is, indulni készült:

"– Akkor hát megyek. Isten áldjon meg!
– Isten veled! Remélem, jóllaktál.
– Mér, van még valami? – csúszott ki Micimackóból.
Nyuszi elrakta a terítéket, és kissé hűvösen csak ennyit mondott:
– Nincs.
– Nem úgy gondoltam – mondta gyorsan Mackó. – Hát akkor szervusz. Most már sietnem kell.
És már lódult is neki az ajtónyílásnak.
Mellső lábait kidugta, a hátsókkal nekifeszült, s egy percre az orra ki is került a szabadba.
Aztán a fülei... aztán a két mancsa... aztán a vállai... aztán...
– Segítség! – ordított Micimackó udvariasan. – Azt hiszem, jobb, ha visszafordulok.
– Annál is inkább – mondta Nyuszi –, mert magam is szeretnék kijutni.
– De nem megy ám! – mondta Micimackó. – Teringette!... Illetve azt akartam mondani: segítség!
Nyuszi hirtelen meggondolta magát, s mivel lakásának volt még egy másik kijárata, gyorsan kiosont rajta, megkerülte a buckát, odaugrált Mackóhoz.
– Bennragadtál? – kérdezte.
– Azt éppen nem – vetette oda Mackó fölényesen. – Csak pihenek itt egy kicsit... Tűnődöm és dudolászok."
                                                                                       
                                                                                                                            / Milne - Karinthy : Mcimackó/

Amikor úgy teszek, mint aki tűnődik és dudorászik, az csak ezért van, mert szeretném, hogy úgy nézzen ki, normális mederben folyik az életem.

2010. május 15., szombat

Szerelem és tánc






• Judah al-Harizi (+1235)


A lány a szerelem házába vitt.
Mint Abigail, szép volt, s szeplőtelen.
Mikor levette fátylát, láttam én,
Hogy kecsességben túltesz Eszteren.
Fénye reszketést szült az éjjelen.
A dombok táncba kezdtek, mint barik.
S hittem: titkunk kiderült hirtelen.
De kinyújtotta felém két kezét,
Sötét hajába fonta kételyem,
S a nappal éjszakává lett megint.

2010. május 13., csütörtök

Fraktál mánia

Olyan gyönyörű fraktálképeket találtam, hogy muszáj Veletek megosztanom! A művész : Vitor Bosshard
A többit képét pedig itt találjátok:

Parth of Spirit

Vortex

Air

Fire

Water

Earth

2010. május 12., szerda

Átalakulás

M. C. Escher

Volt az életemben egy időszak -bő két éve-, amikor különös lelkiállapotba kerültem. Úgy éreztem, hogy legszívesebben én befejezném ezt a játékot. Nem találok már benne semmi érdekeset, mindent amiért idejöttem már úgy-ahogy bevégeztem, nincs kedvem tovább kínlódni, unom... Akár be is fejezhetném. Nem volt ez kifejezetten öngyilkossági szándék, sokkal inkább egyfajta feladás. Azt éreztem, hogy nem kötődöm már senkihez és semmihez. Érdekes módon, úgy fél év alatt összefutottam minden olyan emberrel, akivel elvarratlan szálak maradtak, kisütetlen feszültségek vibráltak még köztünk, és rájöttem, hogy már semmi jelentőségük nincs számomra. Aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy olyan egészségügyi problémám van, ami akár halálos is lehet. Amikor beleegyeztem a műtétbe, nem ijedtséget éreztem, hanem megkönnyebbülést. Akkor találkoztam a fénymunkás tanításokkal. Pár hónap alatt nagyon sok információt gyűjtöttem be. A műtét úgy zajlott le,ahogy számomra a lehető legtökéletesebb volt. Gyorsan felépültem, pozitív élményként éltem meg. Az életem, a gondolkodásmódom teljesen megváltozott, mintha más emberként kezdtem volna új életet, bár a díszlet körülöttem változatlan maradt. Folyamatosan éreztem, hogy segítséget, támogatást, hatalmas szeretetet és erőt kapok olyan forrásból, amiről korábban hallani sem akartam. Később értettem meg, hogy akkor dönthettem volna úgy is, hogy kilépek, befejezem. Én a folytatást választottam. Azt, hogy végigjárom a nehezebb utat. Azt, amiért idejöttem, amit felvállaltam.
Lassan leomlanak körülöttem a régi helyszínek, leválnak a régi emberek, széthullanak idejétmúlt kapcsolatok. Helyettük újak születnek, őszintébbek, szeretettelibbek, elfogadók, segítők. Már új világ épül.

2010. május 10., hétfő

Szálak

 Caroline Scully

Minden szál, ami átszövi az életünket, kapcsolódik megannyi más szálhoz, ami mások életét szövi át, így minden apró mozdulásunk  megrengeti mások világát is. Ha mozdulni akarok, két lehetőségem van: 
megpróbálok úgy időzíteni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzak mindazoknak, akik kötve vannak hozzám, vagy
senkivel és semmivel nem törődve azt teszem, amit tennem kell, magamért.