2009. december 15., kedd
Találkozások helye
Tóbiás hatására elképzeltem a házamat, a nappalimat a konyhámat, a problémákat elégető kemencével. A ház mögött ott van a tó, ahova azóta is ki-ki járok, hogy találkozzak a segítőimmel. Ez a hely nagyon hasonlít rá.
Szépség

A szépség mindenütt körülvesz bennünket. Fölpörgetett életünkben nem szánunk időt arra, hogy észrevegyük, pedig mindenhol rendelkezésünkre áll. A szépég kiragad a hétköznapból, a taposómalomból. Kikapcsol, megnyugtat, energiával tölt fel. A szép épp attól tölt fel örömmel, mert maga energiával teljes. Minden örömérzet energiafelvétel. Folyamatosan keresem a szépséget. Az égnézés megszállottja vagyok. Soha meg nem unom!
2009. december 9., szerda
Lemuria
2009. november 29., vasárnap
Magunk után hagyott nyomok
Általában nem figyelünk azokra az emberekre, akikkel csak érintőlegesen találkozunk. Bezárkózunk magunkba, hogy még csak véletlenül se kelljen kapcsolatba kerülni velük.
Pedig sokszor rajtuk keresztül kapjuk meg a válaszokat, azokra a kérdésekre, amiket magunknak teszünk csak fel, ki sem mondjuk őket. Ha figyelnénk rájuk, ha megnyílnánk, talán nem kellene újra, meg újra járni a belső meddő köreinket, hanem mások már megtalált válaszait ismerhetnénk meg, vagy az általuk tartott tükörben ráismerhetnénk magunkra.
Valamikor az emberek figyeltek egymásra. Ez kontrollt is jelentett, példát is, törődést is. Azt hisszük, szabadabbak vagyunk, ha mindenkitől függetlenítjük magunkat. Pedig csak magányosabbak lettünk.
Amikor egy ismeretlen emberre figyelek, sok árulkodó jelet láthatok rajta. A tartása, a tekintete, a hanglejtése, a viselkedése mind árulkodik róla. Van, aki könnyen megnyílik, van aki nem akarja kiadni magát. Ha őszinte, nyitott figyelemmel közeledünk valakihez, előbb-utóbb magától kipattan a rajta lévő zár. Megszűnnek a köztünk lévő látszólagos különbségek, feloldódnak a tartózkodás és elkülönülés görcsei. Kiderül, hogy egyikünk sem különb, több, vagy kevesebb, csak más körülmények között próbál ugyanazokra a problémákra választ találni.
Egyszeri találkozással is sokat adhatunk egymásnak. Még akkor is, ha a találkozás emlékét is elmossa az idő
2009. november 22., vasárnap
2009. november 19., csütörtök
útalagút
Leginkább így érzem mostanában magam. Megyek egy csapáson, ami nem tudom hova vezet, időnként elbizonytalanodom attól, hogy sem biztos támpontom, sem kitekintésem nincs. Mégis, leginkább bámulattal és örömmel csodálom mindazt, ami körölvesz. Előfordul, hogy néha elfog a félelem, de erősebb ennél a kíváncsiság, és a bizalom, hogy az út végén megtalálom azt, amiért elindultam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







