2014. december 24., szerda
2014. december 10., szerda
Hogyan válunk valódi teremtővé?
Jónéhány hét eltelt már azóta, mikor először találkoztam az új tudat technológiával, akkor még csak csodálatos orosz gyógyítók címszó alatt. Új csodákat emlegettek és ígértek a beharangozók, de mivel az elmúlt időszakban nem voltunk híjával a csodák ígérgetésének, kissé szkeptikusan futottam át az írást. Másodjára akkor jött elém, mikor a pránás tanárom hívott fel, hogy jó lenne egy előadást szervezni, mert fantasztikus tudás nyílt meg az emberiség számára és ezt minél több embernek meg kell ismernie. Bár az előadás még mindig nem jött össze, de a YouTube-on belefutottam a témába, persze mint tudjuk, véletlenül. Megnéztem amit csak találtam, és azóta úgy érzem, hogy minden tudásmorzsa, amit eddigi életemben begyűjtöttem azt a célt szolgálta, hogy megértsem Grabovoj és Petrov gondolatait. Értelmet nyert sok olyan mondat, amit elfogadtam igaznak, mert éreztem, hogy igaz, de most egyértelműen belekattant a helyére, és átláttam a működés mechanizmusát. Megértettem, hogyan működik a teremtés. Nyilvánvalóvá vált, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat, és bármire képesek vagyunk. Megértettem olyasmit is például, hogy mi értelme van annak, hogy szerzetesek folyamatosan egymást váltva zengetik az OM-ot., és végtelen hálát kezdtem érezni irántuk. Tudatosult bennem, hogy igen, hatalmas tudatátalakulás fordulópontján vagyunk és csak rajtunk múlik minden! Nem megkergült, lila ködben révedező álmodozók vagyunk, hanem a világ átformálói.
Akit érdekel itt keresgélhet:
2014. november 30., vasárnap
Közelebb...
Néztem ezt a videót, és először a színpadiasság, az arany csavartívű kottatartók, a szép estélyibe öltözött zenészek és az egység látszatát kialakítani hivatott narancs-vagy aranyszínű sál, nyakkendő, miegyéb "jött át". A nagy tér, fények, színek. Nem mondom, hogy nem hat az emberre a körítés, amit láthatóan nagy gonddal terveztek, és sok-sok munka nyomát viseli. De a könnyet az ember szeméből a dallam egyszerű szépségén kívül az a belsőnkből felfakadő őszinte igény indítja meg, ami a vélt magányosságunk, elveszettségünk, félelmünk, kilátástalannak érzett élethelyzeteink, megfáradtságunk miatt felébred bennünk. Az igény a megvédő szeretetre, a feltétel nélküli elfogadásra, arra, hogy "ölelj magadhoz, és erősíts, mert megfáradtam".
Valószínűleg a szöveg egyénenként más és más.
Meg Advent első vasárnapja is van....
2014. november 27., csütörtök
"Csak nézzük tétlenül?"
Szerettem volna beszúrni ezt a videót, de valami miatt nem sikerült. Megpróbálom a linket betenni, hátha úgy megy:
Fontosnak tartom, hogy minél többen megnézzék, és elgondolkozzanak az itt hallottakon. Főként akkor, ha még így soha nem gondoltak rá. Nagyon egyetértek, bár az utcára nem biztos, hogy ki kéne menni, de milyen egyéb eszközünk van?
Szeretem azt hinni, hogy nem történhet meg, hogy az orrunknál fogva vezetve besétálunk újra a kelepcébe, de annyira sokan nem látnak még az orrukig sem. Remélem, sőt tudom, hogy körülöttünk a világ ezerrel változik, de vajon milyen megtapasztalásokat választ magának az emberiség?
2014. október 25., szombat
Állapotjelentés
Az elmúlt egy, lassan két éve szemlélővé váltam. Az addigi pörgés, közlésvány visszahúzódott magam sem értettem miért. Talán figyeltem, hogy mindaz, amit hiszek, hogy valósul meg a mindennapok szintjén. Kellett a visszaigazolás, hogy nem én találtam ki, nem én építettem magamnak álomszínpadot, ahol lejátszhatom a számomra kedves álmokat, hanem az tőlem függetlenül létezik.
Mostanság a "káosz" olyan szintet ölt, hogy bőrünkön érezzük, legyen az személyes, vagy globális szint. Gazdasági, politikai, katonai patthelyzetek bukkannak elénk, vagy addig sikeresnek tűnő, ám mások letatosása által magasba emelkedő emberek privát környezetében jelennek meg hatalmas kihívások, gyakran halálosnak mondott betegségek, tragédiák.
Az emberiség nagy része lassan tanul, nehezen vonatkoztat el, nem tud tovább nézni, látni a mindennapok szintjénél, meglátni a rendszer összefüggéseit. Nehéz felismerni, hogy az elénk kerülő akadályokat mi magunk hozzuk létre a gondokodásmódunkkal, a történésekre adott reakciónkkal, a hiedeleink által táplált automatizmusunkkal. Magunkat sajnálva persze megkérdezzük, hogy miért történik ez velem? De a válaszokat nehéz megtalálni.
Csodálatos időket élünk. Végre lassan kezd kiemelkedni a sűrűségből a lehetségesség, amit mi közösen alkotunk meg. Azok, akik megőrízték a hitet az emberségben, a becsületben, az őszinteségben, az egymásra figyelésben, az elfogadásban, a szelídségben és még folytathatnám.
Azt látom, hogy a személyes választások valóban megtörténtek. Látható, érezhető, hogy ki az, aki továbbmegy, és kik azok, akik a kilépést választották a rendszerből. Ez időnként szomorú és borzongató érzés, főként, ha számomra kedves emberről van szó. A személyes válsztás szabadsága mindenkinek adott.
A játszmának még nincs vége, sok meccs vár még lejátszásra, de már legalább benne vagyunk.
Kevés szemlélőnek lenni, aktív játékosok szükségeltetnek. A magam életében, a magam szintjén, amagam környezetében feltisztítani ami nem tiszta, a gondolataim, szándékaim, cselekedeteim minőségére figyelni, mert ezt adom be a nagy közösbe, ami a kollektív tudat szintjén átformálja a világunkat. Mindenki felelős azért, ami a világunkban történik. Senki ne áltassa magát azzal, hogy ugyan mit tehet egy ember a világgal szemben! Magok vagyunk. Mi MAGunk, és a gondolataink is. Magvetők vagyunk mindannyian. Mi adjuk a jövőt, és ki mint vet, úgy arat.
2014. szeptember 24., szerda
A megértés nehézségei
- Hogy engedheti ezt Isten!? Az ő kötelesége lenne, hogy legalább odamenjen az ebolában szenvedőhöz, és letörölje az arcáról a szenvedése könnyét!
- Ez nem Isten dolga.
- ???!
- Ez az emberé.
- Hogy lehetsz ennyire képmutató?! Olyan vagy, mint a pap, akivel a múlt héten több órát beszélgettem, és annyi volt a végkövetkeztetése, hogy a világban minden bűn az emberek műve, minden dicsőség pedig az Istené! De hát miféle dicsőség ez? Nézz körül!
- Kit nevezel te Istennek?
-Mert te kit nevezel annak?
- Számomra az "Isten" fogalom magába foglal minden létezőt. Földön-égen és azon túl. Mindent, ami megnyilvánult és mindent, ami nem az.
- Ugyan már! Ez csak duma! A felelősség alól való kibújás!
- Az az Isten, akiről te beszélsz, rajtad kívül van. Magadat nem helyezed belé, tehát rá háríthatod a felelősséget. Ő nem tesz ellene, ő a felelős! Milyen világot teremtett ide nekünk? Tisztára elcseszett, és ráadásul szívat minket, rajtunk veri le, minket kér számon! Ugye így gondolod? Pedig csak egy kicsit kéne változtatni a nézőponton: mivel "Isten" MINDEN LÉTEZŐ, ezért magában foglalva ott vagy te magad is. Minden "dicsőség", amit életedben létrehozol, EZÉRT az ő dicsősége is. Minden cselekedetünk, "bűnünk", vagy "dicsőségünk" az általunk megélt tapasztalat, ami nem "jó", vagy "rossz" /mert ezek csak a mi nézőpontunkból tűnnek annak, mert mi tapasztaljuk-szenvedjük meg /, hanem ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor egy gyerek a víz partján fog egy kavicsot, és végignézi/tapasztalja, hogy beledobja a vízbe, és a felszínen és a víz alatt hullámok látszanak, miközben a kavics leér, ameddig süllyedhet. A levegő is hullámokat vethet, de ezt mi emberek kevésbé érzékeljük, de attól még vannak. A gyermek a tapasztalást elraktározza magában, vagy új kavicsot dob be, vagy továbbmegy más tapasztalások felé.
2014. szeptember 12., péntek
Csemege ínyenceknek
Hála Livinek megtudtam, hogy Golenya Ágnes új könyvvel jelentkezik, - pontosabban kettővel - és beleolvasva azonnal tudtam, hogy igen! Ez kell nekem! Hogy Nektek is legyen hasonló élményre esélyetek, íme a link:
http://golenya-agnes.hu/index.php/kristalykonyvtar/konyveim/149-a-kek-ver-gyermekei-i-ii
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)