2013. január 3., csütörtök

Sajátgyártású ajándékok

Időnként belemásznak bizonyos bogarak az agyamba, és addig rágják, míg ki nem dolgozom magamból őket. Ilyen ez a tündér-baba is, szakértőknek kár is mondani, hogy Tilda fazon, akik meg nem szakértők, annak ez úgysem mond semmit. Próbáltam rájönni, hogy ki is az eredeti Tilda alkotó, de még dolgozom az ügyön. :) Szokás szerint ex has csináltam, szeretem kipróbálni magam. Nagylányomnak varrtam ajándékba, mert Ő is egy valódi Tündér, és nagyon szereti fajtársait. :) Igaz, hogy már régen kinőtt a babázásból, tanít egy középiskolában, de a diákjai szerintem értékelnék, ha tudnák, hogy mit kapott az anyukájától Karácsonyra.:) A hátoldala is fontos, mert ott vannak a szárnyacskái:


Érdeklődőknek elárulom, hogy a testét hajdani alig használt "bundabugyiból" szabtam, vatelinnel tömtem, a haja saját mosású gyapjú, a ruha csipkefüggönyből van, a szárny, és az indák a ruhán virágcsomagoláshoz használt organzából /?/ vannak kivágva és szerencsére örült is neki a megajándékozott. Másik lánykám egy neszesszer-szerűséget kapott, amelyik úgy készült, hogy gyakoroltam a kölcsönkapott varrógéppel:



Az alapanyag férfipizsama, és kiszolgált bútorvászon. Amikor ezt a lánykámnak is elárultam, azt mondta, hogy jobb lett volna, ha ezt nem tudja... :))


2013. január 2., szerda

Zúzmarás képek


Tegnap még ennek a zúzmarás látványnak örültem, mára viszont felülíródott a szépség




Az udavar fái is csodásan néztek ki:



a részletekről nem is beszélve




De muszáj még beszúrnom a hajnalit is! :)




2013. január 1., kedd

Új kezdet

http://www.facebook.com/groups/487056594643751/photos/

Nos, ez egy érdekes év volt... Sok elvárással, sok ijesztgetéssel, sok beteljesületlen ígérettel, sok zavarodottsággal. Ennek ellenére a dolgok sokat haladtak előre. Többször kérdezték már tőlem, hogy na, hol vannak a megígért nagy változások? Tény, hogy nem volt "fényrobbanás", nem léptünk reggel az ágyból egyenesen az 5. dimenzióba, és az UFO flotta sem bocsájtotta még a köznép rendelkezésére az új technológiákat. De! Ez nem jelenti azt, hogy minden csak szemfényvesztés!
Nehéz pár szóval elmagyarázni valamit, amit évek alatt tanult és tapasztalt valaki. Az sem biztos, hogy van értelme.  Mégis azt érzem, hogy meg kell osztanom mindazt, amit megértettem, vagy amit érzek. Most sokkal inkább, mint eddig bármikor
Hogy miért olyan fontos ez az idő, amit most élünk, azt talán a fenti képen jól  látható. Az Univerzumban minden egy bizonyos minta, rend, ritmus alapján működik. Mondhatni, pulzál, rezeg. A nagyságrendek különböznek, de a rend szerkezete nem. Mint ahogy a fraktálokban. A különböző ciklusok egymáshoz viszonyított állapotát mutatja a kép, de azt gondolom, a helyzet még ennél is bonyolultabb, mert ez csak egy síkban ábrázolt  vetület. Ez a "pont" / amit 2012 jelöl /mindenképpen változásokat hoz, akár tud róla valaki, akár nem. Magában hordozott egy lehetőséget  /talán még mindig fennáll? /, hogy egy olyan idővonalra kerüljünk, amelyik egyenesen a "csúcsra röpít", ahelyett, hogy meg kellene mászni a hegyet. Ez csak az én meglátásom, lehet, hogy nem így van.
A változás, amelyik elhozza a könnyebb, élhetőbb, derűsebb, segítőbb, szeretőbb életet, rajtunk múlik. Mindenképpen új ciklus kezdődik, / felívelő, ha lehet ezt mondani, az "Aranykor" /de nem mások hozzák, teszik meg helyettünk, és még a felénk repülő sült galamb előtt is érdemes legalább a szánkat kinyitni! :) A legnagyobb akadálynak azt látom, hogy az emberek szkeptikusak, nem is merik elhinni, hogy igazak lehetnek ezek a pozitív változások. Ugyan miért is hinnék? Az egész életük tapasztalata nem ezt tanította meg velük. Én sem hittem el a Jehova Tanúinak ami a szépen rajzolt könyvecskéikben volt. Azt pedig, hogy utánajárjanak a hallott infóknak, igazán nem várható el, amikor minden percüket, energiájukat felemészti, a létfenntartás.
Pedig a világ épp attól fog egyre gyorsabban váltani a jobb felé, minél többen látják meg ennek a lehetőségét, és tesznek érte magukért, a környezetükért, a világért.
El kell hinni, hogy lehetséges egy jobb világ! Ha már valaki látja, hogy lehetséges, akkor ezt terjessze! Mondja el minél több embernek, mutassa meg a jeleket, amik emellett szólnak! Nem igaz, hogy nem lehet változtatni, hogy mindez meddő, naiv ábránd! Minden bennünk dől el, belőlünk indul, aztán majd egymásra találnak az azonos álmokat álmodók.
Desszertnek pedig itt van néhány felvétel a változó világról :) :
http://www.facebook.com/media/set/?set=oa.530170016999075&type=1
http://www.youtube.com/watch?v=YzFk15wRlBk 

2012. december 31., hétfő

2012. december 29., szombat

Átgondolásra ajánlott


Addig is, amíg lesz időm bejegyzést írni, kiteszek egy kis olvasni- és tűnődnivalót:

2012. december 24., hétfő

Az a csillag

 http://www.antaraatma.com/merkaba.html
 
Amikor megjelent az égen a betlehemi csillag, és valahol aztán megszületett egy Gyermek, még csak nagyon kevesen tudták, hogy ez volt az a pont az emberiség életében, amikor elkezdődött egy hatalmas változás. A hivatalnokok lajstromoztak, a kereskedők kereskedtek, a pénzváltók pénzt váltottak, a pásztorok terelték a nyájat, mindenki tette a dolgát úgy, mint eddig. De akkor is voltak néhányan, akik értettek a jelekből. Tudták, hogy a Gyermek kapcsolat az éggel, a szellemi világgal, újrakapcsolódás, mert az ember már elfelejtette honnan jött. Belefeledkezett a játékba, amit földi életnek neveznek, saját játékszabályokat alkotott, elfeledkezve a rendről, a teremtés rendjéről. A rendről, amit a szeretet alkot, és harmóniát teremt.
A Gyermek által hozott változás szinte láthatatlanul öltött formát: az emberek lassan máshogy kezdték látni a világot. A másféle világlátás egyre terjedt, és még kétezer év után is hat az emberekre. Sajnos a tanítás eltorzult. Érdekek fűződtek a torzításhoz, de ha megértették volna a tanítást az emberek, a torzítások nem nyerhettek volna teret.
 Még most is, a legsötétebb, legsűrűbb időkben is emlékezik az ember. Emlékszik a szeretet honára, ahonnan jött, sajgón érzi a hiányát. Még mindig felvillan benne minden "első gondolatban" az onnan hozott rend emléke, ami megmutatja, hogy lenne "jó" neki és a mindenségnek, amelybe be vagyunk ágyazva.
A világunk újra esélyt kapott. Sokan érzik a lelkükben, de kevesen tudják. Ha érzik, az jó, mert a most induló világban nem az elme, hanem a szív lesz az irányadó. A változás megkezdődött, a szellemi kapcsolat kiépült, és folyamatosan fennáll! A téli napforduló újra meghozta a fény megszületésének ajándékát. Örömünnep, valóban, még ha nehéz is elhinni, még ha alig-alig érzékelhető is! Ahogy telik az idő. lassan minden átalakul. Csak rajtunk múlik, megértettük-e a tanítást?

Zene a karácsonyi készülődéshez




Most találtam rá erre a kórusra, megosztom veletek.A sort lehet folytatni, a YouTube-on!