Kérdés-díj - díj kérdések

Tettszett Artemis fogalmazása, miszerint "most leszek olyan bátor és továbbadom" :), mivel nekem is vannak fenntarásaim ez ügyben. Köszönöm a figyelmet és a megtiszteltetést, és igyekszem válaszolni a kérdésekre.

1. Mi a kedvenc könyved, olvasmányod?

Nagyon tetszett Tolsztoj Háború és békéje, nem annyira a cselekmény miatt, hanem a filozófia, ami áthatotta, az kápráztatott el. Hasonló volt ehhez Thomas Mann Varázshegy c. könyve. Lenyűgöz az a fantasztikus műveltség, az önnálló gondolkozásra való képesség, a mély emberismeret ami ezekből a könyvekből árad. Závada Páltól a Jadviga párnája, csodás nyelvezete miatt is. Jókai Anna Ne féljetek! c. könyve pedig olyan megindítóan írja le azt, ahogy az élet folyamán változik az ember világlátása, emberekhez, közte saját magához való viszonya, hogy biztos vagyok benne, hogy még újra elolvasom majd. Sajnos ahhoz képest, hogy régen faltam a könyveket, most azt tapasztalom, hogy nagyon kevés könyvet vagyok képes elolvasni. Egyszerűen nem érdekelnek, vagy nem igazán jók amik a kezembe kerülnek? Nem tudom.

2. Szereted a természetet?

Nagyon megszenvedném, ha a természettől elzárva kellene élnem.

3. És az állatokat?

Egész életemben állatok éltek körülöttem. Soha nem hittem azt, hogy az állatok alacsonyabbrendűek lennének nálunk. Azt hiszem, csak azért nem értjük őket, mert nem vesszük a fáradságot, hogy figyeljünk rájuk eléggé. Minden életet tisztelek, ha csak lehet még a legyekét és a szúnyogokét is! :)

4. Mi a véleményed a hatalomról?
Az egyik legnagyobb csapda, amibe nap, mint nap - sokszor gyanútlanul - belesétálunk.

5. Szereted amit csinálsz, amivel foglalkozol?
Kicsit sokáig tartott, mire megtaláltam, de nagyon szeretem. Bár, még mindig nem tudom, "mi leszek, ha nagy leszek?" :)

6. Mi a véleményed a világ végéről?
Világ vége nincs. Azt gondolom, hogy váltás, változás van. A mennyiségi változások minőségi változást hoznak létre.

7. Mi a véleményed az emberek manipulálásáról?
Sajnos folyamatosan jelen van az életünkben, mondhatni természetes, megszokott. A hatalom eszköze. Minden személyes kapcsolatban megjelenik, legyen az szülő, gyermek, szerető, kolléga stb.

8. Hogyan definiálnád a szépséget, mi a szépség?
Szép az, ami tetszik! :)
Talán a harmónia, az OTTHON emléke, ami átdereng a fátylon.

9. Mit jelent neked a barátság szó?
A barátaimat magam választom, tehát engem is jellemeznek. A valódi barát nem változik akkor sem, ha évtizedekig nem találkozunk. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A barát mellettünk áll bánatban örömben, támasz, megerősítés, tükör.

10. Találkoztál már olyan emberrel, aki mellett azt érezted, hogy bár most találkoztatok, de már ismered?
Igen, legalább három ilyen jelentős találkozásom volt az életemben, mind meghatározó, csodás élményekkel.

11. Szerinted mire vágynak az emberek?
Elsősorban létbiztonságra. Ha az alapvető igényeik ki vannak elégítve, akkor társra. Békére, megértésre, szeretetre.

   A válaszok után kérdezni kellene és továbbítani, de én most önző módon ezt nem teszem. Talán majd egyszer később, ha összeáll az a kérdéssor, amire valóban kíváncsi vagyok. :)

Színezd újra!

gyogyszinek.atw.hu

A félelmek feloldása

epitemnein-epitomic.blogspot.com

Az elmúlt napokban sok minden történt, amiről beszámolhattam volna, de a gépem, - sőt több gépem! - úgy döntöttek, hogy a régi módon nem szolgálnak engem tovább. A számítógépem, amit kb. két hónapja újítottam, használhatatlan lett, a szerelő pedig, akitől vettem épp nyaralt. Nem tudom a bejegyzésről lemaradt gondolatok kapnak-e még tért, vagy elsodortatnak-e az újak által? Most azonban arról írok, ami perpillanat a legfontosabbnak tűnik: a félelmekről.

Azt tapasztalom, hogy az emberek egyre nagyobb része "érez" valamiféle változást, vagy a változás lehetőségét, sőt szükségességét. Nem tudom, mi okozza ezt, a beáramló energiák, vagy az egyre több helyen felbukkanó "hírek", amik a bennünket körülvevő világ működéséről tudósítanak?

Azt tapasztalom, hogy lassan a hivatalos médiába is szivárognak olyan információk, amiket eddig nem nagyon hallhattunk, láthattunk, vagyis én úgy értékelem a helyzetet, hogy repedeznek a festett kulisszák, itt-ott már be is dőlnek.

Lehet, hogy az emberek legnagyobb része még mit sem vesz észre ebből, de az érzékenyebbje, vagy akinek ezzel dolga van, mind erősebben látja azt, amiről legszívesebben nem venne tudomást: a világa nem működik már a régi módon, és ezt fenyegetettségnek éli meg. Maga sem tudja megfogalmazni félelme tárgyát, csak azt érzi, hogy minden bizonytalan, átláthatatlan, tervezhetetlen, és mivel egyre több szennyes ügyre vetül fény, undorító is. Elveszik a bizalma, hite, reménye. Hatalmába keríti a félelem, félelem a bizonytalantól, a megszerzett értékei elvesztésétől, egy esetleges háborútól és még sorolhatnám. Ezek a félelmek gyakran hihetetlen méreteket képesek ölteni és úgy tűnik, maguk alá gyűrik a vele küzdő józan észt. A helyzetet nehezítheti, hogy nincs kivel megbeszélni ezt az érzést, hiszen irreálisnak tűnik, megfoghatatlan.

Ahogy én látom, fontos ezekről beszélni, még akkor is, ha látszólag értetlenségbe ütközünk, vagy nevetségessé válunk. Az emberek mostanság sokkal nagyobb figyelemmel és sokkal tovább követik az erről szóló gondolataimat, tehát a változást már lehet érzékelni, segíteni pedig gyakran csak nagyon apró lépésekben lehet. Mindig csak annyira, amennyire a másik félnek szüksége van és amennyit épp elfogad, sőt inkább kér! Kéretlenül nem szabad senkit segíteni! Fel kell kínálni a segítség lehetőségét, de mindenkinek joga van eldönteni, hogy kér-e belőle. Gyakran egy információ több kárt okoz, mint hasznot, mert nincs még felkészülve rá az illető.

Hogyan lehet ilyen esetben segíteni?

Aki már keresztül ment ezeken a folyamatokon, az a saját példáján keresztül empatikusan tud fordulni a másik emberhez. Megérti őt, és saját tapasztalatait el tudja mondani, ezáltal hitelesebbé válik. Ha engem kérdeznek, meg szoktam tudakolni, hogy mitől is fél? Fogalmazza meg! Sokkal könnyebb szembesülni egy konkrét dologgal, mint valami megfoghatatlannal. Ha formát adunk neki, már láthatjuk, mivel állunk szemben. A következő lépés, hogy ne fojtsuk el a félelmet, hanem gondolatban játsszuk végig, hogy mi is történik, mi történhet, ha a félelmünk realizálódik? És akkor mi van? Mindig van következő lépés!

Amikor jön egy "pánikroham", nehéz higgadtnak lenni, de meg kell próbálni. A legfontosabb, hogy egy kicsit vonjuk ki magunkat belőle, lépjünk hátrább, nézzük távolabbról, mintha nem is velünk történne! Ne vesszünk el benne, ne adjuk át magunkat! Nagyon sokat számít ilyenkor a tudatosan megfigyelt légzés! Lélegezni szabályosan, csak arra figyelve, hogy minél szabályosabb legyen. Végigpásztázva a testet, regisztrálni a szervek működését, szívverés, hőérzet, görcsök, feszülések, stb, tudni, hogy ez átmeneti állapot, elmúlik.

Tudatosítsuk magunkban, hogy mi az, ami kiváltja a félelmet belőlünk, és azt ha lehet, kiiktatni az életünkből. Gondolok itt pl. arra, hogy felkavaró, rémísztő hírműsorokat nem kell nézni, ahhoz, hogy képben legyünk, elég végigfutni a címeket az újságokban, vagy a hírportálokon. Ami érdekes lehet számunkra, innen is megszerezhető.

Ha mindig arra fordítjuk figyelmünket, amit szeretnénk, hogy ne történjen meg velünk, akkor óhatatlanul annak adjuk az energiánkat, vagyis azt erősítjük. Rajtunk múlik, hogy mire figyelünk, mit teszünk előbbre a fontossági listánkon. Persze lehet azt mondani, hogy ez struccpolitika, de mi értelme van folyamatosan ijesztgetni magunkat olyan dolgok miatt, amik meg sem történtek, és valószínűleg nem is fognak megtörténni?

Rajtam múlik, hogy a világ, amelyiket magam köré alkottam, milyen? A világ, a környezet, az élethelyzet olyan, amilyen. Az ahogy megélem, ahogy reagálok rá, az az, ami az én felelősségem és lehetőségem.

A félelmeket nevükön kell nevezni, és elengedni őket. Ha dédelgetjük őket, hatalmasra nőnek és velünk maradnak.

Vezetés

Pictures from Brueghel: The Parable of the Blind

Nyüzsög a világ, mint felbolydult méhkas. Na, jó, csak az a világ, amelyikre én figyelek.

- Csak közbevetőleg: észrevettétek már, hogy annyi világ él egymás mellett, ahány ember? Gyakran egymástól teljes mértékben elszeparálva, és még csak véletlenül sincsenek közös pontok? Lehet, hogy ez csak az én egyedi problémám, de néha, ha "idegen világba" tévedek, elcsodálkozom azon, hogy hát ez hogy lehet, hogy emberek így élnek és gondolkoznak? Persze tudom, - amikor látom a kikerelkedő tekinteteket, hogy én is váltok ki hasonló reakciót szegény gyanútlanokból, amikor előadom a saját verziómat -, hogy az én világom is periférrikus, hogy finoman fogalmazzak. Na, erről eszembe jut, hogy tegnap kitöltöttem egy pszichológiai tesztet, ami 72 pontos volt, és az lett a végeredménye, hogy én a lakosság 1%-hoz tartozom, és leginkább az idealista kategóriába vagyok begyömöszölhető. Ez számomra részint hízelgő, mivel az egóm mindig is szerette az ilyen helyzeteket, részint megint komoly gondolkodásokra késztetne, ha még mindig annyira érdekelne, hogy ki mit gondol rólam. A helyzet az, hogy számomra csak az probléma, ami az enyém, a többi meg a másé. -

A nyüzsgésre visszatérve: azt veszem észre, hogy a világ változásaira élénken reagálók között elindult egy vita, hogy a felemelkedés útja egyéni, vagy csoportos? Van aki azt gondolja, hogy a személyes út megjárása mindenkinek egyéni megéléseken, megtapasztalásokon keresztül történhet, senki senki helyett nem tud "megváltódni". Van aki azt mondja, hogy nem lehet segítség és irányítás nélkül hagyni a "tömegeket", akik a változás beindulásával majd csak néznek, mint Rozi a moziban.

Azt hiszem az alapkérdés akkörül forog, hogy a magammal foglalkozás az egós cselekedet-e, vagy valami más? A másik fő kérdés, hogy miért van az, hogy olyan népszerű a "vak vezet világtalant" szituáció?

Amikor rányílt a szemem az addig nem látott dolgokra, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megmutassam lehetőleg minél több embernek, mert ezt mindenkinek látni és tudni kell! Idővel lecsihadtam. Mindenki csak annyit képes felfogni a világból, amennyinek a felfogására megérett. Ez a tétel rám épp annyira vonatkozik, mint mindenki másra.

"Találd meg a saját hangod!"

gizmodiva.com

Amikor rámjön a takaríthatnék, akkor az nem úgy jön, mint más normálisoknál, hogy heti, ne adj Isten napi rendszerességgel, meg pláne nem rendszerességgel, hanem úgy ellenállhatatlan módon,. Igaz, hogy szemezek a problémával már jó ideje, de nekem az kell, hogy jöjjön ez az IZÉ, amikor muszáj...

Szóval ma jött, és olyanokat csináltam, mint gazirtás, / majdnem ember magasságú /, több éve/évtizede/?/ elfekvő ládák, abban lassan enyésző ez-azok felszámolása, rendszerezése, majd egy nagyon lepusztult, hulló vakolatú salétromos fal meszelése. 

Nálam ez nem jelent mást, minthogy "ami kint, az bent is", / vagy fordítva /, magyarul: szintlépés van.

Még érthetőbben: szelektálni kell, átnézni a még mindig megoldatlanul hurcolt csomagjaimat, amik már nem szolgálnak engem, viszont megnehezítik, - ha nem lehetetlenné teszik! - a továbblépést.

Amikor az ember lánya le akar pakolni, az azt jelenti, hogy átlépett egy újabb tudatossági fokra, megértett valamit/valamiket, megfelelő távolságból képes rálátni saját magára, és újabb betokozódott szenvedéseket nyit fel, hogy vagy tisztuljon a kelevény, vagy kerüljön a napvilágra és legyen látható, hogy nincs már ott semmi.

Jó érzés látni, hogy nem telt hiába az idő, egy területen rend lett, azt meg most tegyük még félre, hogy vannak máshová hordott megoldatlanságok. Na, de tudjuk, hogy maga a Teremtő sem akart minden egy nap alatt...

Most már csak annak kell a végére járnom, hogy mi a szösz az, ami halaszthatatlan rendezésért sikítozok bennem? Na, jó, sejtem...

A másik, amit érdemes megosztanom, az egy film, amit "véletlenül" tegnap kiválasztottam a kínálatból:

Hétköznapi mennyország címmel. / Szokás szerint nem a legjobb fordítás. /

Szívesen értekeznék a sokrétű jelentéstartalomról, de nem akarom lelőni a poént. Én a bejegyzés címéül választottam most azt a mondatot, amit a film legfontosabb üzenetének éreztem.

Hol a pokolban vagy hol a csodában?

A show vége

Vajon mi történne, ha a világon mindenütt egy időben megszakítanák az épp aktuális gyengeelméjű vetélkedőt, valóságshow-t, rémísztgetős hírműsort, thrillert, stb. és egy közismert ember a kamerába mondahá, hogy bocsi, emberek, mi nagyon átvertünk benneteket? Hazudtunk, amikor rabszolgaként dolgoztattunk benneteket, amikor az összes pénzeteket kicsaltuk a zsebetekből, amikor háborúba kergettünk egymás ellen titeket, amikor megfosztottunk benneteket a szabadon gondolkodás képességétől, amikor mérgeztünk titeket étellel, itallal, drogokkal, és még ezer más módon. Hazudtuk a világot, ami körülvesz benneteket, és hazugság volt amit a történelmetekről tanítottak veletek. Minden amit tudtok a világról, az annyi, amennyit mi akartunk, hogy tudjatok, ti CSAK abban vagytok felelőssek, hogy elhittétek.

Vajon az emberek hogy reagálnának?

Mi történne, ha az eddigi világuk egy szempillantás alatt tünne el a süllyesztőben?

Vajon mindenki örülne, ha kikiáltanák a szabadságot?

Vajon hányan tudják vállalni tetteikért a felelősséget, legyenek akármelyik oldalon?