Képalkotás

oktel.hu

"Képzeld el!" - mondjuk gyakran, megfeledkezve a szavak mélyén megbújó jelentésről.

Mi is ez a "KÉPzelés", vagy "vizualizálás"  (ahogy manapság divatos nevezni ), és főként: mire jó? 

A minapi csoportos meditáció alatt minden résztvevőnek ugyanazt kellett elképzelni: megtisztul a Föld minden negatív entitástól (létezőtől), negatív energiától, a félelemtől, háborúktól, önzéstől stb. A minden szempontból megtisztult Földünket képzeltük el olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Hogy mindez hiábavalóság?

Nagyon is nem az!

Belénk van nevelve, hogy ne álmodozzunk, ne képzelődjünk, mert az semmire se való, meddő időpocsékolás. Pedig gondoljuk csak végig: hogyan jönnek létre a műalkotások, a találmányok, az épületeink és minden amit az ember alkot!

Kezdetben vala a gondolat. A gondolat, ami nem kézzelfogható, nem anyagi, mégis létezik, mert befészkeli magát az agyunkba és nem hagy nyugodni. Honnan jön ez a gondolat? Hogy lett? Így akaszkodtak véletlenül össze az agyunkban levő kémiai alkotóelemek? De hagyjuk is ezt a részét a dolognak, bár ez is megér egy misét. Talán majd addig is eljutunk egyszer. Szóval: foglakoztat minket egy megvalósulni igyekvő gondolat, annyira foglalkoztat, hogy vágy keletkezik bennünk, ellenálhatatlan vágy, hogy megalkossuk, formába öntsük.  Egyre több részlet áll össze, aztán lassan "lejön az anyagba", vázlatok, rajzok szóbeli tervezgetések formájában. Aztán megszületik a kész új mű, ami eddig sehol sem volt. A semmiből ajtó lesz /Attila ;-) / vagy épület, repülőgép, festmény, vagy a gondolat kristályosított változata: vers. Minden, amit mi emberek teremtünk, ezt az utat járja be. A képzeletünkben megjelenő KÉP formát kap a valóságunkban. 

Íme a teremtő képzelet, a legnagyobb teremtő erőnk, amiről lebeszélnek bennünket!

Egy gondolatból annál nagyobb valószínűséggel lesz kézzelfogható valóság, minél nagyobb a létrejöttét akaró, segítő erő, a vágy, a szándék. Minél többen akarnak valamit, annál nagyobb ez az erő. A szándékok összeadódnak! Mi egyes emberek olyanok vagyunk, mint egy-egy falevél, a fa lombkoronája mégis egyetlen szerves egységként szolgálja a fát, egyedül, önmagában értelmetlen a léte.

Mondhatjuk persze, hogy ebben a mostani eltozult világunkban úgysem megyünk semmire azzal a maroknyi emberrel, akik hókuszpókuszolnak. Azt is mondják, hogy egy fecske nem csinál nyarat, mégis: "nincsen az az egy fecske, amelyik után ne jönne a többi" - Berecz Sztyopkát idézve-. :)

Jelentés a kertből

Ma így kelt a nap,

ez pedig még egy múlt heti látkép a kertről, azóta a helyzet javult.

A legnagyobb meglepetést a borső szerezte, mert azt hittem, szegény épp hogy csak sínylődik a szárazságban, de mikor jobban megnéztem, kiderült, hogy dugig van hüvelyekkel:

Szerintem a krumpli és az első hullámban elvetett bab is jól néz ki.

A kilátástalannak tűnő küzdelem, amitnek a kukorica kapálása tűnt is nyerésre áll, de lehet, hogy mire a végére érünk kezdhetnénk előlről. Kapálás közben viszont lehet gyönyörködni az égben,

a levágott mezőben

a nád múltjában, jelenében és jövőjében,

a toma levelében,

és  az este finom fényeiben:

Rájöttem, hogy nem mindenki tudja, hogy a képekre kattintva nagyíthatóak!

Hajnali meditáció

Ezek már a meditáció után készültek, akkor már virradt.

Megcsináltuk!

Jó volt! :)

Ez látszott a Föld túloldalán:

http://www.rtlklub.hu/hirek/kulfold/video/168211

Ellenállás

by Giovanni Rubaltelli

Ma hajnalban felültem az ágyamban, úgy mintha nem kellene vigyáznom a derekamra, mire egy éles hasítás figyelmeztetett: na-na! Ne olyan hevesen! Túl vagyok 2x3 órás fantasztikus masszázson, ami fél óra talpmasszázzsal kezdődik, aztán hát-nyak-karral-lábbal folytatódik, - de bele kell érteni az utolsó kisujj ízületet is! - nem csak masszázs, de kimozgatás is, az ízületek kilazítása is a csomag része. A hátoldal után jön az elülső, ugyanolyan alapossággal, szóval: ha nem fájna egy porcikám sem, maga volna a megváltás. Így is az, csak meg kell érte szenvedni. :) Nos: hálátlanság a részemről, hogy még mindig megáll bennem a szusz, ha hirtelen nem úgy mozdulok, ahogy kellene. Úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek!

Ma szabad volt a délelőttöm és kukorica kapálással szándékoztam eltölteni, ebben nagyon zavart volna egy rendetlenkedő csigolya /vagy több pláne!/. Adamus legutóbbi közvetítésében arról is beszélt, hogy a testünkkel közöljük ellentmondást nem tűrően, hogy mik az elvárásaink, a fájdalmakat egyszer és mindenkorra küldjük el. Ám legyen! De mivel én szeretem magam és a testem, szeretettel és hálával közelítettem meg. Eltűnődtem rajta, hogy mi is okozhatja, hogy folyamatosan feszes, görcsös a nyakam, a hátam, a karjaim és ne soroljam... Amikor feszesek az izmok, egymáshoz préselik az ízületeket, amelyek így sokkal nagyobb terhelésnek vannak kitéve. Miért nem vagyok laza? Megengedő, elengedő, folyékony, képlékeny? Lágy és folyékony, mint a fény?

Elképzeltem és miközben elképzeltem, hangosan mondtam a testemnek, hogy feltölti a fény, az izomrostokat átjárja, átmelegíti, fellazítja. A gyönyörű, fényes, sima felületű ízületeken ragyog a fény, a testem áttetsző és folyékony, könnyen változó. Gyönyörű, egészséges, tökéletes, és én köszönettel és hálával fogadom, hogy engem szolgál. Miután ezt ilyen jól megbeszéltük a testem olyan volt, amilyennek lennie kellet. :) Sokat dolgoztunk és megint tanultunk valamit így együtt: a testem és én.

Sci fi

sites.google.com

Tíz éves lehettem, mikor először adta a TV az "Orion űrhajó fantasztikus kalandjai" c. filmet, és mit mondjak? Imádtam. Számomra mindig is evidens volt, hogy vannak földönkívüli intelligens lények. Létezhetetlen az, hogy ez a hatalmas világegyetem csak azért van, hogy esténként láthassunk csillagokat az égen, és ha már van számtalan égitest, akkor azok egytől-egyik élettelen kihalt világok. Az indiános könyvek mellett a tudományos-fantasztikus könyveket is faltam. Teljesen hülyeség szerintem olyan ürügyet felhozni, hogy egy bolygón azért nem létezhet élet, mert másmilyen körülmények uralkodnak ott, mint a Földön. Oké, ha mások a körülmények, akkor másfajta élet alakul ki ott, nem? Nem is értem, miért döbbentek meg tudós elmék, mikor kiderült a múltkoriban, hogy a tenger mélyén, hihetetlen mélységben és nyomás alatt, magas hőmérsékleten, mérgező gázokat okádó kürtők közvetlen közelében élőlények vannak! Miért ne? Azok a körülmények csak számunkra elviselhetetlenek.

Egy időben sokat beszéltek a csészealjakról is, aztán egy idő után szépen beszivárgott a köztudatba, hogy aki hisz a földönkívüliek létezésében nevetséges és szégyellnivaló.

Manapság már leginkább azt látom, hogy a legtöbb dologról, amit igazságnak hittem egykor, mára kiderült, hogy egy nagy átverés szerves része. Az oktatás, a média mind eszköz ahhoz, hogy könnyen irányítható, önálló gondolkodásra alig képes, jól ellenőrizhető embertömegek jöhessenek létre. A legmerészebb sci fi írókat megszégyenítő az a történet, ami lassan kibontakozik a homályból. Ma végignéztem az összes részét /4/ a Thrive - Növekedj! c. filmnek.

A benne hallottakat jórészt ismertem már, de így egységesen, ilyen alaposan körbejárva korunk minden problémáját, ennyire korrekten bemutatva még nem láttam. Megéri a ráfordított időt!

Aranykapu

Honty Márta Aranykapu

Úgy tartják, amikor a tanítvány készen áll, megérkezik a tanító. A tanítvány hiába kéri a beavatást, hiába fizet drága tanfolyamokért, csak akkor tudja magába építeni a tanítást, ha már megélte azokat a stációkat, amelyek által képessé lesz magáévá tenni a tanítás lényegét.

Senki sem vezethet mást végig a saját megjárt útján, mert mindenkinek saját útja van, saját megtanulandó feladatokkal. Ez egyszerre fájdalmas és felemelő. A régi öregek azt mondták , hogy csak annyi terhet rak rád az Isten, amennyit elbírsz. Mennyire más életfelfogás ez, mint amiben most élünk, folyton elégedetlenkedve, szitkozódva, átkozva mindent és mindenkit. A terhek hordozása megerősít. Idővel ráébreszt bennünket saját erőnkre.

Tanító nem csak egy személy lehet, hanem egy szituáció egy sorshelyzet, egy probléma, amelyik szembejön velünk. Megesik, hogy elbukunk, hogy kifog rajtunk, vagy megpróbáljuk kikerülni. Minden esetben újra felbukkan majd különböző formában, egészen addig, míg meg nem tudjuk oldani. Nem éri meg arra játszani, hogy megpróbáljuk kicselezni választott sorsunkat, mert ebben az esetben hatványozott erővel bukkan elénk abban a pillanatban, mikor épp elégedett mosollyal veregettük meg a vállunkat.

A megoldandó feladatainkat magunk választjuk, segítőink pedig lélekcsaládunk tagjai, akik vállalják a saját szerepüket a mi kis színdarabunkban.  Minden megpróbáltatás egy-egy tapasztalatszerzési lehetőség.

Amit hajlamosak vagyunk rossznak ítélni, gyakran sokkal gyorsabban elvezet a célhoz. Ha egy embernek mindene megvan egy idő után motiválatlanná válik, hiányzik az életéből a kihívás, a cél. Az életben hullámhegyek és hullámvölgyek követik egymást, zűrösebb és nyugodtabb időszakok váltakoznak, hol kerék, hol talp. A küzdelmes életszakaszok után általában van lehetőség pihenni is.

Az egész életünk tanulási, fejlődési folyamat. Nem a semmiből a semmibe tartó röpke felvillanás.

Tapasztalataink nem csak a saját tulajdonunk, hanem úgy gyűjtjük be őket, mint a méhek a virágport, meg a nektárt az egész méhcsalád számára. Mi az egész emberiség, sőt az Univerzum minden intelligens létezőinek nagy családja számára szerzünk tapasztalatokat. Ha igaz, nemsokára kicsengetnek, kapuk nyílnak amelyek új világba vezetnek majd. Olyan ez a kapu, mint a mesében: szurokkal, vagy arannyal borítja be a rajta átmenőt.

Résznek lenni

greenmarketinkgblog.com

Leginkább akkor szoktam érezni, mikor tekerek a kerómmal.
Olyan érzés, mintha szobabiciklin ülnék, egy helyben, a világ meg körém lenne vetítve. Valahogy valószerűtlennek tűnik az egész. Érzem magam, hogy tekerek, látom, hogy halad körülöttem az utca, meg megy az élet, mégis valahogy látom az egészet kívülről is. "Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj de nagyon..." /LGT/
Szóval: tegyük fel, hogy én, - aki most vagyok-, olyan vagyok, mint egy ujj, amelyiket a vízbe dugják, és ott megéli, megtapasztalja a vízben létezés minden ismérvét. Számára az a valóság, mivel valóban az is.
Azonban az ujj nem független a kéztől, amelyiknek része, és amely általa tapasztalatokat szerez a vízben levésről. A kéznek még több ujja is van, mind-mind saját önálló tapasztalatot gyűjt különböző létezési területekről. /Engedjük meg most azt a lehetőséget, hogy ez létezhet! :)/
Ilyen megközelítésből már érthető, hogy a valóságok helytől, időtől függetlenül, egyszerre léteznek. és hogy minden tapasztalás a nagyobb egységet szolgálja, amelynek részei vagyunk, hiszen az ujjak kézben egyesülnek, a kezek pedig egy nagyobb egységhez tartoznak.
Mivel a nagyobb egység /kéz/ része vagyok, ezért nem korlátozódom csupán arra az egyetlen ujjra, hanem én magam vagyok az Egész is, az Egésznek egy kihagyhatatlan szerves része. Mondhatom-e azt, hogy az ujjam nem én vagyok? Ugye, nem?
Sokkal több vagyok, mint amennyit valaha is éreztem, hittem magamról! Amennyiben az egész része vagyok, rendelkezésemre áll/állhat az Egész teljes tudása.
Erről szól a tudatosság kiterjesztése! Tudatába kell lenni annak, hogy nem csak "addig tartok", mint amit eddig tudtam, hanem fel kell venni a kapcsolatot a teljes énünkkel, teljes személyiségünkkel. Adódik a kérdés, hogy ezt hogy kell csinálni? Leginkább megengedéssel. Ha megengedem magamnak, hogy kinyíljak annak a lehetőségnek, hogy ez a valóságnak ugyanúgy része, sőt még sokkal inkább!
Amikor megengedjük magunknak, hogy ezt megtapasztaljuk, egy nagyon szokatlan, kiterjedő érzést élünk át. Olyan, mintha felfújnának, mint egy lufit, de ez nem feszítő érzés! Épp ellenkezőleg: olyan, mintha kiengednének egy eddig bepréselt állapotból. Könnyűség, öröm, s miközben tágulok, magamba fogadom a körülöttem lévő világot, egyre nagyobb és nagyobb teret átfogva. Akár az egész Földet, az egész Galaxist képes érzékelni az, aki hajlandó elindulni erre a kalandra.
Most már nincs is más hátra, "csak" hozzáférni a teljes tudáshoz :)))!