2012. március 26., hétfő

Ember tervez...

 
Örültem, amikor unokaöcsém felajánlotta, hogy jön, és egy nap alatt elvégezzük az udvar végső megtisztítását. Ő felvágja és helyére rakja a farönköket és régi kiszolgált szöges faanyagokat, én meg addig kötegekbe vágom-kötöm a gallyakat. Aztán jött az ember a nagyfűrésszel, meg a meglátással, hogy az egyik öreg eperfánk nagyon beteg, azt is ki kellene vágni. Én meg beleegyeztem. Ki tudja, mikor jön így össze megint erre a célra ember, hát legyen. Aztán jött, amire tegnap még nem gondoltam


az újabb dzsumbuj.


Reggel kilenctől este hatig dolgoztunk megállás nélkül, és most megint gereblyézhetem az udvart, meg apríthatom a gallyakat. Ennyit a rendtevésről


Némi plusz izgalmat hozott, hogy a közeli többször fotózott nádast felgyújtotta a terület tulajdonosa, mit sem törődve a tűzgyújtási tilalommal.


Mire teljesen leégett, megjelentek a tűzoltók és ha már kijöttek, meglocsolták az utoljára leégett rész még enyhén kojtorgó hamuját.

 
Ennek örömére, és a nap méltó lezárására megittunk egy kupica pálinkát, és a vacsorát leöblítettük egy sörrel, aztán úgy aludtunk, mint a mormoták.
Eredményes nap volt, mit mondjak...

2012. március 23., péntek

Nem csak igével él az ember :)


Ha nem jött volna a barátnőm segíteni, teljesen elveszettnek éreztem volna magam ezen a nagy földterületen veteményezés közben. Földbe került 1kg dughagyma, 1kg fokhagyma, 1/2 kg borsó, zöldség, répa, retek, mogyoró...
Ám ez csak a jéghegy csúcsa. Ott volt/van még a virágoskert és az udvar. Mindezt végigjárni is elég, nemhogy végiggereblyézni!


Nemrég az egész udvart megtakarítottuk az előző évi gallyaktól. Tegnap végre jött egy ember, aki megmetszette a gyümölcsfákat. Este a következő telefonbeszélgetés zajlott baránőm és köztem:
"- Képzeld, megmetszettük a fákat, majd' egész nap a gallyakat hordtam az udvarra!
- Na neeee!!! "




2012. március 21., szerda

Várakozás

by Mikhail Dudarev
Olyan ez, mint várni a csatlakozásra. Téblábolni senkiföldjén, már nem itt,de még ott sem. A kötelékek melyek az előző helyhez kötöttek már leváltak, de a síneken távol-közel semmi. Látszólag üresség, semmi sem történik, pedig valahol már dübörögve közeledik egy szerelvény, hogy oda vigyen, ahová menni szeretnék.

2012. március 18., vasárnap

Áttűnések

http://www.dreamstime.com/Elen_info
Szellemi információk szerint célegyenesben vagyunk. Sok jelentős dolog történt a héten, és a következő időszak - ha lehet-, még erőteljesebb lesz. Lassan egymásba tűnik eddigi és leendő életterünk. Hamarosan érzékelhetővé válnak napi megéléseinkben is a változások. Gazdasági, politikai változások indulnak be, és egymáshoz való viszonyulásainkban eltolódik a hangsúly az egység felé, az együttes gondolkodás és munkálkodás irányába.
Az átmenet valószínűleg szolgál meglepetésekkel, szokatlan helyzetekkel, zavarodottsággal, de hogy ez mit jelent, szerintem teremtett lélek nem tudja. 
A kísérlet a végső fázisába érkezett.
A hülye reklám zakatol a fejemben: "Apaaa!!! Kezdőőődiiik!!!" 
/Ami benne van...doc/
http://fenyvilag.blogspot.com/2012/03/uzenet-az-ashtar-pancsnoksagtol-2012-03.html 

/"...vagy ha nem, hát kisnyúl!".../

2012. március 12., hétfő

Csalódásokról

maniacworld.com

 A csalódásaim mindig abból fakadtak, hogy az elvárásaimat, vágyaimat, rávetítettem egy emberre, vagy egy helyzetre. Nem vettem róla tudomást, hogy az nem feltétlenül olyan, mint én hiszem, vagy mint amilyennek szeretném. Mentem, törekedtem a célom felé, és egy idő után kiderült, hogy nem működik.
Először nem értettem, tovább próbálkoztam.
Aztán elkezdtem hibáztatni magam, mert azt hittem, elrontottam valamit.
Aztán dühös és csalódott lettem, és a másik embert, vagy a körülményeket hibáztattam.
Pedig csak azt kellett volna megértenem, hogy minden és mindenki olyan amilyen.
Nem változtatni kell rajta, hanem elfogadni.
Eldönteni, hogy akarom-e olyannak, vagy tovább keresni a számomra megfelelőt.
Én döntök.
Mindig.