A VÉLETLEN valamikor azt jelentette a számomra, hogy van remény, - egérút, kiskapu, vagy nevezzük bárhogy - arra, hogy a dolgok ne úgy alakuljanak, ahogy az előre elvárható. Vágytam rá, hogy legyen alternatíva, lehetőség arra, hogy a dolgok kimenetelét én befolyásolhassam olyanná, amilyennek én akarom. Most ezt úgy fogalmaznám meg, hogy valahol mélyen tudatában voltam annak, hogy magam is Teremtő vagyok, vagyis képes vagyok arra, hogy formáljam a valóságomat.
Ma már tudom, hogy a valóságomat képes vagyok formálni. Mostanság egyre rövidebb az az intervallum, ami az elképzelés / szellemi megformálás /, és a fizikai megnyilvánulás között eltelik.
Közérthetőbben, ha elképzelek valamit, amit szeretnék, hogy megvalósuljon, igyekszem minél egyértelműbben létrehozni gondolatban. "Lelki szemeimmel látom" a megvalósulását. Régebben azt mondtam volna erre, hogy ez csak álmodozás, ám ez tudatos álom. Képalkotás. Amikor a kép elég részletes, a szándék minősége kellően tiszta, időszerű, és találkozik az egyetemes rend akaratával, akkor megvalósul. Mint említettem, a terv és a megvalósulás közt eltelt idő egyre rövidül. Míg régen évek, évtizedek is kellettek, ma már akár hetek, napok, vagy órák is elegendőek, hogy teremtő szándékaink megvalósulhassanak.
Vigyázat: az ártó /másoknak ártó/ szándékok esetében is így van, ekkor azonban jó ha tudatában vagyunk, hogy a szándékunk minden esetben visszahat ránk! Most nagyon gyorsan szembesülhetünk saját magunk által létrehozott teremtéseinkkel.
Az is felötlött bennem, hogy a Véletlen mégsem ok nélkül való. Meglehet, hogy egyfajta ösztökélés, hogy a dolgok abba az irányba menjenek, amerre menniük kell. Egy lehetőség, egy jelzés az ősöktől, vagy magunktól magunknak.
/Érdemes ellátogatni a kép lelőhelyére is!/
