Ajándék

by fOrbe5

Pörgős, nehezen értelmezhető napokat élek meg mostanság. Csak most találtam meg Zita hozzászólását az Elágazások c. bejegyzésemhez, amivel megajándékozott a rég olvasott sorokkal. Köszönöm!

Furcsa volt újraolvasni, mert azokat a hangulatokat ébresztette fel bennem, amiket akkor éreztem, azokban az élethelyzetekben.

Akkoriban, mikor ezt is olvastam közel álltak hozzám József Attila korai versei, Radnóti burjánzó képi világa, és francia avantgard fordításai, Rimbaud írásai, különösen a "Rossz vér":

"S az ember nem utazik. A régi utakat rójuk ismét, elterhelve bűnömmel, a bűnnel, amely oldalamba verte fájdalmas gyökereit, mióta csak az eszemet tudom - s amely az egekbe nő s korbácsol, legázol, mélybe húz engem." 

A kívülállás, a magány, az idegenség.

A SZEMKÖZTI PERONON

A szemközti peronon néma mozdulatok, értelmetlenné vált szavak, majdnem tökéletes szimmetria, láthatatlan fal, talán egy kis sajnálkozás.

Büntetlenül nem lehet átlépni a tükrökön a szerelem szemeivel, egyesek folyók maradnak, mások vízbe fúlnak, s ha szerepet cserélnek az is kölcsönös, tehát semmi sem változik. De vannak, akik vízbe fojtanák a folyókat és felélesztenék a vízbefúltakat, Lorca valóban ostoba kiscsibéje, amely nem szerette a tojásokat, de szerette az embereket.

Vannak, akiket az idő elválaszt, és vannak, akiket közelebb hoz egymáshoz. Van a szerelem ideje és a bőrünkből kibújás ideje. Vannak, akik már mindent megpróbáltak.

Mindig van egy útkereszteződés, ahol ketten nem egy irányba indulnak tovább.

Aztán egy este kikötünk, ugyanazt a nyelvet beszéljük; jön egy egészen picike pillanat, mikor szívhegyünkkel érintjük egymást, s ez bízvást felér egy örökkévalósággal; az ember valóban úgy érzi, hogy már nem csak kiegészítés – cinkos lett az idővel szemben – egyik a másiknak kedvet ad az élethez, ahhoz, hogy tovább lépjen, hogy mindent el tudjon mondani. És a következő pillanatban megint mindent újból kell kezdeni. Megér-e az élet egy életet? micsoda dilemma, hogy nem hangyának születtünk, pontosan meghatározott programmal.

Denise Miege

Keresgélések

 

http://psychicandastrology.psychicguild.com/

Az, hogy ki miben hisz, mindenkinek magánügye, és szíve joga. Aki úgy látja jónak, járja a megszokott, "bevált" utakat, a keresők pedig keresnek. Sokszor felvetődik, hogy honnan lehet azt tudni, hogy mi az "igaz"? Úgy gondolom, mindenkinek megvan az aktuális személyes "igazsága". Én azt fogadom el  "igaznak", amikor mélyen belül valami felujjong: "igen, így van, ezt mindig is tudtam!"

A nagy keresgélésben most újra belebotlottam Szabó Judit gondolataiba.

http://www.starlive.eoldal.hu/cikkek/felemelkedes/szabo-judit---korszakvaltas-a-mediumi-uzenetek-fenyeben.html

Első nap

by Kateryna Pruchkovska

Amit mondani tudok, az csak annyi, hogy amikor a "nagy lépés" idején választanom és döntenem kellett, igyekeztem a szívemre hallgatni, és megtenni a tőlem telhetőt. A többit nem én rendeztem. Ráhagytam arra, aki nálam sokkal jobban tudja, hogy mi kell nekem. A próba arról szólt, hogy fel merem-e vállalni azt, hogy akkor is a szívem vágya szerint döntök, ha látszólag bizonytalanabb helyzetbe kerülök.

Azt hiszem, átmentem a megmérettetésen, mert majdnem úgy van, ahogy szerettem volna, hogy legyen. A többi meg még tanulás. Szolgálat, alázat, aminek semmi köze nincs a megalázottsághoz. E kettő - irányukat tekintve - ellentétes fogalom.

Az egyik lefelé, a másik felfelé mutat. 

Emoto segítségkérése

Talán van valami jelentősége, hogy nemrég épp Emoto doktort idéztem meg a blogomban. Most találkoztam a kérésével, amit közzéteszek. Holnap lesz aktuális.

 Itt olvasható:

Emoto segítségkérése

Jó tanács

mikemeikle.com

 

A jó tanácsokkal csak az a baj, hogy általánosak, nem személyre szabottak, ezáltal én vagy te, nem tudjuk használni, mert ahhoz, hogy alkalmazhatóak legyenek, a saját helyzetünkre kellene őket alkalmazni.

Külön tudomány felismerni és értelmezni, hogy mi az amiben most vagyok, és mi az, amit ebben a helyzetben a legjobb megtennem. Még jobban bezavar, hogy a saját helyzetemben benne vagyok, tehát nem vagyok képes elfogulatlanul megítélni.

Ez lenne a szerepe a "segítőknek", a "gyógyítóknak", hogy elfogulatlanként , mellettünk állva, fogják a kezünket, végigvezessenek minket a magán-kálváriánkon, mindig megmutatva, hogy épp hol járunk, mi az, amit teszünk magunkkal és másokkal.

Erre csak azok képesek és alkalmasak, akik már végigjárták a sajátjukat, ezért megértik a másik gyengeségét, sebezhetőségét és gyarlóságát. Csak akkor hitelesek.

 Mi azzal segíthetjük a folyamatot, ha megfigyeljük önmagunkat. 

Automatikusan működünk, azt hisszük, tudjuk mit akarunk, mit hogy csinálunk, de érdemes időnként úgy tenni, mintha kivülről figyelnénk magunkat, mint egy teljesen ismeretlen embert: hogy reagálunk szituációkra? Mit mondunk a telefonba, ha valakivel beszélgetünk? Ki az, aki kiváltja belőlünk a türelmetlenséget, vagy a dühöt? Mitől leszünk idegesek? Mi az, amitől ellágyulunk, amitől olyat teszünk, amire nem hittük volna, hogy képesek vagyunk rá? A kérdések sora tetszés szerint folytatható...

A lényeg, hogy meg kell ismerni magunkat.

Elágazás

A Fork in the Road by Jibbo

"Mindig van egy útkereszteződés, ahol ketten nem egy irányba indulnak tovább."

/ - idézet sajnos nem tudom már kitől /
U.i.: Még szerencse, hogy ez egy kerengő! :)

Tavaszi látkép

 

John Nolan: Spring Daffodils

Ez már tényleg a tavasz! Az aszfaltot kivasalt békatetemek pöttyözik, és bársonyos ibolyaillatú böjti szelekkel megküzdve kerekezek az ibolyamezőkké változott útszélek és árokpartok között. A tulipánlevelek annyira sietnek nőni, hogy igyekezetükben elfelejtenek gondoskodni a kellő szilárdságról, és részegen dülöngélnek össze-vissza. A kertekben emberek és méhek sürgölődnek, mintha csak óráik lennének a napsütéses időt kihasználni, és valóban, szinte csak lopkodjuk az időt arra, hogy gyomláljunk és vessünk. A tél jó, ha tíz napfényes napot adott fukar kézével, esőt és havat viszont annál többet. Nálunk, ahol a föld tömör és nehéz, nagy vizes rögök, és zöldülő vízzel teli árkok és lapályok uralkodnak. Ha majd nagy nehezen sikerül elvetni a magot, lehet, hogy a gyenge növényt már a gyilkosan erős napsütés ítéli korai halálra. Vagy a rapszodikus fagy.

Végül is a sors útjai kifürkészhetetlenek, ahogy az okosok szokták mondani.

Mégsem cserélnék a beteg nagyvárossal, ahol a sivár kedvetlenség és a koszos-szemetes igénytelenség oldalog a sokszorfeltúrt toldott-foldott szűk, autókkal telezsúfolt, élettelen utcákon.

A harmincnál több gólyafészek lakói is érkeznek folyamatosan. Általában először csak a pár egyik tagja érkezik. Megtartja a kárfelmérést, aztán hozzálát, hogy kissé lakályossá tegye, mire párja megérkezik.

Ha tehetném, leülnék, és megfigyelném, hogy nyílnak ki a jácintok, és a számomra nagyon kedves nárciszok, mert olyan gyorsan teszik, hogy talán már szabadszemmel is látható!