Egy kis geometria

Michelangelo: Ádám teremtése

Egyre jobban érdekelnek a számok. A matektól hidegrázást kaptam, a világ legboldogabbjai közé tartoztam, mikor átmentem az érettségin, és azt hittem, soha többé nem kell matematikával foglalkoznom. Most pedig...
Bevallom, már elméleti matematikai könyvön is átrágtam magam, annyira érdekelt a káoszelmélet. Na, jó, nem értettem mindent. Na, jó, sok mindent. De a gondolatok, a gondolkodás folyamata, minősége teljesen lenyűgözött. A geometria mindig jobban vonzott, talán mert látható volt, lerajzolható. / Vizuális típus vagyok. :) /
És akkor jött a szakrális geometria. Akkor jöttem rá, hogy mivégre is ébredt fel bennem az érdeklődés.
Íme, így jönnek létre az:  életmagok

Kerékvágás

Cart Ruts - Naxxar Gap Viktoria Lines, Malta

Miközben személyes életünk, környezetünk és lényegében az egész emberi világ egyre kiszámíthatatlanabb, az ember belefárad az aggodalomba, és a bizonytalanság okozta félelembe. Egyre többen jutnak el arra a pontra, hogy nem tudják letagadni maguk előtt többé, hogy valami nincs rendben. Az életünk egyszerűen nincs már benne a régi jól kitaposott kerékvágásban. Nem csak kisiklás van, ami majd visszazökken idővel. Már túl sok idő telt el a kisiklás óta, a kerékvágás pedig sehol.

Az ember ilyenkor körülnéz óvatosan, hogy ezt vajon egyedül ő érzi-e így, vagy mások is? Ha nincs körülötte más, aki hasonlóan érzi, akkor önmagát kezdi figyelni, hibáztatni. "Biztos bennem van a hiba, valami nincs rendben velem." Ha a különös talajt vesztett érzéshez még egyéb olyan tünetek is járulnak, mint: állandó fáradtság, hirtelen megszédülések, memóriazavarok, / amikor beszéd közben alapvető szavak nem jutnak eszébe, vagy cselekvés közben hirtelen elfelejti a következő lépést /, érthetetlen hangulati hullámzások nehezítik az amúgy is bizonytalan állapotokat, akkor sokan orvoshoz fordulnak. Az esetek legnagyobb részében szerencsére semmi szervi okot nem találnak, még akkor sem, ha testi fájdalmak is járulnak a tünetegyütteshez, mint nyak- váll és hátfájdalmak, szívpanaszok, görcsös fejfájás, hányás, hasmenés, ami bizonyos ritmusossággal jelentkezik.

Akkor mégis mi ez? Mi történik velünk, bennünk, körülöttünk?

Szeretném hinni, hogy mindez valóban a változások érezhető jele. Hogy lehet, hogy ez csak menekülés a valóság elől? Meglehet...

Az élet mintha két síkon működne számomra. Van az eddig valóságnak érzett világ, benne a dolgok a megszokott módon működnek, de már nem találom vonzónak, sőt! Elborzaszt, taszít és idegen. Nem akarok egy ilyen világban élni. Olyan, mintha kívülről, távolabbról figyelném, kissé értetlenül, mint egy pankráció meccset. Az egész átverés, mégis mindenki úgy csinál, mintha nem tudná.

A másik síkon egy más világ épül. Még csak néha látható, de már van. Sokan dolgoznak rajta, és aki a szíve vágyára figyel, már önmagában is érezheti.

Őszi hajnal

Autumn dawn by James Jordan

Mint mikor végigtörölünk egy párás ablaküveget, úgy csíkozták az eget fénylő jégkristályokból álló felhőcsíkok a kelő, vöröslő Nap előtt. Ahogy emelkedett, vörösből aranysárgává válva, párák keltek ki a földből, és indultak az ég felé, hogy aznapra felhővé váljanak.

Megint utaztam, korán kellett indulnom. Valahogy úgy alakult, hogy régen néztem a hajnali csodákat. Mint mindig, most is gyönyörű volt.

Átváltozás

From: schmancy.blogspot.com

Hallgatom az embereket, és azt tapasztalom, hogy sokan vergődnek saját maguk által állított kelepcében. Én is így vergődtem hosszú évekig. Olvastam én sok helyen, hogy ki kell lépni, meg kell változtatni a hozzáállásunkat a dolgokhoz, de a megvalósítás reménytelennek tűnt. Mégis: hogyan?

Azt hiszem a kulcs önmagunkban rejlik. Pontosabban, önmagunk megismerésében. Meg kell figyelni magunkat, hogy mikor mit teszünk. Mit mondunk egy szituációban, hogyan reagálunk helyzetekre, milyen beszédfordulatokat használunk, stb.
Pl.: hogyan értékeljük magunkat? Milyen jelzőkkel illetjük magunkat beszélgetés közben? Egyáltalán: elfogadjuk-e magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy folyamatosan küzdünk valamilyen szerintünk nem megfelelő tulajdonságunkkal, vagy adottságunkkal?

Hogyan várhatnánk el másoktól, hogy tiszteljenek, szeressenek minket, ha ezt mi, saját magunk nem tudjuk megadni saját magunknak?

Amikor elfogadom, és benne élek egy szituációban, akkor hallgatólagosan elismerem, hogy én azt a bánásmódot érdemlem. Az elszenvedett sérelmeimet magammal hurcolom, és folyamatosan sugárzom a körülöttem lévő emberekre. A boldogtalanság hatványozódik.

Meg kell tanulnunk megismerni és elfogadni magunkat. Tovább megyek: meg kell tanulni szeretni magunkat! Olyannak, amilyenek vagyunk! Csakis önmagunk elfogadása és szeretete által tudjuk elfogadni és szeretni azt a másik tökéletlen - ám mégis önmagában tökéletes, egyedi, egyszeri, megismételhetetlen - embert.

Amikor megismerem önmagam, megismerem a határaimat, a képességeimet, az erőmet és a gyengeségeimet is.

ÖnTudatossá válok.

Kezembe veszem a hatalmamat.

Amikor magamat megismerem, megismerem a többi embert is. Felismerem bennük a magam hibáit, nehézségeit. Az ő szemükön át is látom a világot. Megtanulok nem ítélkezni, és megtanulom megbocsájtani a hibákat.

Le tudok tenni magammal hurcolt terheket, ki tudok lépni a mókuskerékből, mert felismerem, hogy egy csomó nem létező kívánalomnak akartam eddig megfelelni.

Olyan ez a pillanat, mintha az addig páncélként ránk záruló bábhüvely fölhasadna, és végre kimászhatnánk, hogy gyűrött pillangószárnyunkat kivasaltassuk a napsugarakkal.

ÉvszakVáltás

Vajda János fotója

Ma reggel, mikor a nap már kezdte felolvasztani a hirtelen hidegben megfagyott növényeket, a park hársfáiról úgy hullottak a levelek, mint télen a hó hull. Folyamatosan pilinkéztek a súrló napfényben, egyre vastagabb levélszőnyeget alkotva. Megálltam, hogy gyönyörködjek. Eszembe jutott a vers, amit tizenhat évesen írtam egy hasonló reggel után. Akkor köd is volt, átsejlett rajta a felkelő nap, és az előző este még lombos fák csupaszon álltak, alattuk vastagon beborítottak mindent a  lehullott levelek.

"A fák olyan hirtelen szabadultak meg 

haldokló, sápadt-beteg leveleiktől

hogy kopaszságuk fel sem tűnt,

csak a levélszőnyeg borította utak simultak megadóan,

nesztelen lépteink vigyázóiként

magányosságunk csöndes, megriadt árnyaihoz."

Most egészen más hangulat járt át. Azt gondoltam, hogy most megpihennek a fák, a föld, és tavasszal már egy más világban ébrednek. Egy szebb, reménytelibb világban.

És ez így van.

Majdnem mágikus, misztikus utazás

Foto by RAm MoRRison

Engedtem a rábeszélésnek, és "kimozdultam egy kicsit, hogy emberek közt legyek". /Értsd: más emberek közt./

Vonatoztam. A magyar vasutak állapota messze a lehangoló után van. Legalábbis a Tiszától /Dunától?/ keletre, /vagy nyugatra is?/. Lepukkantság, kosz, életveszélyesen megromlott pályaszakaszok, késések. Diákként évekig sokat vonatoztam, de a helyzet azóta csak romlott. Mindig olvasnivalóval felszerelkezve indulok útnak, de már nem is csodálkoztam, hogy sem oda, sem vissza nem volt módom olvasni. Odafelé egy hölgy szegődött mellém, rögtön a felszállásnál, és rövid időn belül kikötöttünk a "világvége" témájánál, amit nem én /!/ kezdtem. Ő kérdezett. Én mondtam, hogy beszélhetek róla, de szóljon, hogy mikor hagyjam abba, mert nem akarom terhelni. Nem szólt. Átszállásunk után is csak egy aludni szándékozó fiatalember vádló tekintete akadályozott meg bennünket abban, hogy végig erről beszéljünk. Gondolom, valami átokfélét is küldhetett, ami a visszaúton ért utol. Épp belemerültem volna a könyvembe, mikor a velem szemben helyet foglaló idős hölgy és fia kedvesen és mosolygósan bevont egy beszélgetésbe, ami szintén rekord idő alatt a "világvégénél" kötött ki. Hallgattam az ő változatukat. Érdekes volt. Belegondoltam, hogy bár ugyanarról beszélünk, mégis mennyire más értelmezésben. Igyekeztek meggyőzni a saját igazukról, mondtam, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar, meg egyébként sem nagyon ellenkeztem, így a végén szépen mosolygósan váltunk el. Belegondoltam, hogy az, amit én magamban igazságként felépítettem, mások számára mennyire érthetetlen és riasztó lehet.

Az "emberek között lenni" meg egy fesztiválon kellett volna, de nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a tömeg egyáltalán nem vonz, utálom, ha mindig mindenkit kerülgetni kell, nem élvezem a műsorként tálalt kínálatot, az időjárás sem kényeztetett, az evés és ivás meg megbosszulta magát. :)

Női energiák

http://www.designsbywillow.com/site/20-Images.html

Gondoltam, írni kellene már a beáramló női energiákról, neki fogtam hát képet keresni, aztán találtam valamit, ami nem igazán szerepelt az eredeti tervemben, de megmutatja milyen lesz a vásárlás a jövőben. Belőlem is kibukott a nő, még akkor is, ha nem vagyok egy pláza-cica. Egy ilyen vásárlást, kipróbálnék! :) 
Lehet, hogy rám így hatnak a beáramló női energiák? :)