Könnyen lehet, hogy egész életemben összesen nem láttam annyi békát, mint amennyi az utóbbi hetekben árasztotta el a kerteket és az utakat.
Azzal kezdődött, hogy az első nagy esőzések után először mentem le a kertbe, hogy megnézzem, kel-e az uborka, és akkor megmozdult a föld. Ahova léptem, legyezőszerűen menekültek valami aprók, amikről először azt hittem, talán tücskök, de kiderült, hogy bébi békák.
A békákhoz való viszonyom enyhén szólva is ellentmondásos. Számomra a rémálmok legszömyűbbje az, amikor azt álmodom, hogy a nyakamba tesznek, vagy akarnak tenni egy békát. Nem tudom, milyen élmény motiválta ezt az álmot, de nagyon működik.
Most naponta kénytelen vagyok figyelemmel kísérni a milliónyi béka növekedését. Hogy érzékeltessem a számukat, elég, ha elmondom, hogy reggel biciklivel mentem dolgozni. Az úton annyi kisbéka tartózkodott, hogy nem győztem cikázni köztük, nehogy elgázoljam őket. Az egyik kereszteződésnél már nem volt hova kitérni. Vettem egy mély levegőt, felnéztem a fellegekre és közéjük hajtottam. Nem hiszem, hogy mindnek szerencséje volt.
