Van már két évtizede is, hogy az addig elzárt tudás, az ezotéria, beszivároghatott, elérhetővé vált. /Most gondolkodhatunk azon, hogy ami elzárt volt ki, vagy kik által volt elzárt, és ki/kik által lett hozzáférhető, és miért? De most ezt a verziót hagyjuk./ Anno, találkoztam egy Hernádi Gyula által írt könyvvel, ami tartalmazott egy érdekes tesztet: ki voltál előző életedben és ki leszel a következőben? Bonyolult számítások által kiderült rólam, hogy előző életemben citromfa voltam a xx. sz. elején, a következőben pedig 24 dimenziós lény leszek. /Vagy valami olyasmi./ Nos, ez engem eléggé szíven ütött. Egyébként, meg kell mondanom, roppant mód vonzódom az szecesszióhoz, és mindenhez, ami a xx. sz. 10-es, 20-as éveihez tartozik. Szinte látom magam, amint egy Kristálypalota-szerű helyen én, mint citromfa, egy fadézsában feszítek, roppant büszkén, kiválasztottságom és fontosságom tudatában. Ám a nagy törést számomra, a sokdimenzióslény-ség állapota okozta. Máig emlékszem az akkor rajtam átcikázó fájdalomra: akkor én már soha nem lehetek szerelmes? Furcsa is ez... Mondjuk élhetek az Örök Feltételnélküli Szeretet állapotában, amikor állandóan érezni fogom azt az eufóriát, amit ez jelent, és valóban semmi Földi jóval nem versenyezhet, másfelől tudom, mit jelent egy dualitásban testetöltő szerelem, ami esendő, sebezhető, elveszíthető, és amelyiknek a megléte,vagy hiánya olyan fájdalmas és felemelő, hogy nem hasonlítható semmihez, talán csak a hegymászók, vagy extrémsportot űzők adrenalinfüggőségéhez /amit egyébként, eddig úgy gondoltam, hogy nem értek/. Azt hiszem ezért jöttünk újra és újra vissza, hogy ráébredjünk arra, hogy minden, amit létrehozunk, legyen az személyes kapcsolat, művészeti alkotás, gazdasági teljesítmény, szerelem, család, anyagi biztonság, társadalmi elismerés, siker, látszólagos boldogság, attól olyan értékes, mert elveszíthető, mert valójában csak illúzió, hogy valaha is a miénk volt. Tudjuk, hogy ez erőpróba, virtus, és itt kedvünkre játszhatunk!
