mesterré válni

Van egy ügyességi játék. Fából készült kis hasábok vannak egymásra rakva, és egyesével ki kell húzni a darabokat úgy, hogy a torony ne dőljön le. Az idő és a játék előrehaladtával a helyzet egyre labilisabb, majd kritikussá válik, és egy következő próbálkozás alkalmával végül összedől. Hát én ezt játszottam. Tudtam, hogy be fog következni, mégis riadtan állok a romok között. Elsétálok a kerítésig, és próbálom kívülről figyelni, hogy végül is én csináltam, és valójában nem számít! Helyet adok ezzel az újnak, egy sokkal szebb és jobb játékot játszom majd. Liftezek két "valóság" között, mind a kettő igaznak tűnik. Most itt a lehetőség tesztelni, hol is tartok a mesterré válásban. Azt hiszem rálépek a gázpedálra, akkor is, ha most még úgy tudom, hogy az út végén ott a folyó, amin most éppen nincs híd. Legalább is úgy tudom. Bízom benne, hogy felbukkan a tábla az utolsó kanyar után: AZ ÚJ HÍD 200m-RE JOBBRA!

kívánságlista

Vannak fórumok, amiket nap, mint nap meglátogatok. Az Espavo.hu sokáig az egyik kedvencem volt, sok információhoz hozzásegítettek a fórumozók. Aztán olyanok is jöttek a fórumra, akiknek az volt a fontos, hogy másokkal kötözködjenek. Az ellenvélemény nem baj, sőt! Segít továbbgondolni a dolgokat. Nos, ez nem arról szólt. A helyzet durvult, végül a fórum szünetet rendelt el. Nem régen újraindult a párbeszéd. Most örömmel látok egy olyan új indítványt ami végre mindenkiből a jót hozza elő /legalábbis ezidáig/:

Mit kíván a Magyar Nemzet?

http://espavo.hu/kozosseg/forum-tema/6303

Talán így többre érnénk: arra figyeljünk, ami összeköt, ne arra, ami szétválaszt!

Oldozás

A "Sztárom a párom"-ban van egy jelenet: a főhős találkozott valakivel, aki mélyen megérintette, majd úgy tűnt, végleg el is veszítette. Megy az utcán, nap mint nap a munkahelyére, közben évszakok követik egymást, gyermekek születnek, emberek jönnek-mennek, költöznek, meghalnak. Minden változik a külső világban, de hősünkben minden változatlan, bár ő úgy hiszi, hogy mindenen túl van már. Hogy mégsincs így, az csak akkor derül ki, mikor újra szembesül a problémával, vagyis a nő, aki nyomot hagyott benne, újra felbukkan.

Tanulságos mozzanat. Minden ugyanúgy működik. Amíg nincs kisütve a feszültség, amíg nincs lejátszva a játszma, megoldva szituáció, addig újra és újra ugyanolyan sőt egyre nagyobb erővel kényszerülünk szembesülésre, a probléma átlényegítésére. Át kell mosni magunkon, meg kell élni, fel kell oldani, le kell zárni, meg kell bocsájtani a másiknak, vagy magunknak.

Addig nincs felodozás.

Fölfelé

 

Ha elfogy az út, akkor irány az ég! :-)

szakadék

Szóval ez már a szakadék széle... Vagy, ha szerencsés vagyok, akkor a híd eleje. Azé a hídé, amelyik mögött úgy omlik le, és szét a hátra hagyott út, mint a rajzfilmeken. Ha valóban ennyi volt a játék, akkor mostanra a mátrix lebontása programozva, az ENTER lenyomva.
Ennek tudatában kétféle alapgondolatom van. Egyrészt: hihetetlen, hogy az emberiség nagy része tudomást sem akar venni arról, hogy mi történik körülötte és vele.
Másrészt: ha idővel nem engem igazolnak a hiedelmeim, hanem kiderül, hogy mindez csak egyfajta menekülés, vagy elmebaj?
Nem tudom, melyik az ijjesztőbb variáció? Ha megindul a föld mögöttem, vagy ha megmarad ilyennek, amilyen most...

minimal

Meg kell tanulnunk mindenben megtalálni a szépséget! Mert mindenütt ott van, csak nem is használjuk az érzékeinket. Megyünk az utcán, a fejünkben dörömbölnek a gondolatok, az elfojtott indulatok, a ki nem mondott mondatok. Megoldatlan helyzetekre számtalan nemlétező variációt lefuttatunk, aggódunk, pánikolunk, versenyt futunk a nemlétező idővel. Elfutunk a szépségek, az élet, az igazán fontos dolgok mellett. Már régen elfelejtettünk rácsodálkozni a bennünket mindenhol körülvevő gyönyörűségekkel teli világra.

Nincs fontosabb, mint az a pillanat, amit éppen élsz!

Csak ami most van, az a valóság, soha nem volt és soha nem lesz újra!

Föld a cseppekben

Találtam ezt a fotót
/és még sok fantasztikusan jót /, és persze tűnődni kezdtem... Vajon milyennek is képzelem el a születő Új Földet? Hogyan hathatják át egymást a dimenziók? Hogyan lehetne érzékelni a folyamatot? Elalvás előtt hagyom, hogy alkossa meg magát a tér körülöttem, hogy színek és mozgások ébredjenek, de egy határon túl nem jutok. Talán nagyon akarom. Emlékszem, mikor jó tíz éve olvastam Steinert a Föld különböző ciklusairól, mennyire abszurdnak és érthetetlennek találtam. Most személyesek részt veszek egy új születésben. Ha minden jól megy :-)...